Elemzés

Hogyan zajlik egy elemzés?

Olvasgass, böngéssz az itt található írások között. Figyeld meg a gondolatok hatására Benned ébredő érzéseket.

Stílusom alapján, első benyomásaidra támaszkodva képet alkothatsz rólam. A rokonszenv ugyan nem feltétele a közös munkának, de határozottan előnyére válik. Ezzel szemben a bizalom (a bízni tudás képessége) nélkül nincs őszinteség, őszinteség nélkül pedig nincs siker sem.

Ha úgy határozol, hogy elkezded felfedezni az asztrozófia ösvényét, a munka első fele a Tied. Az lesz majd a feladat, hogy gondold végig az életed eseményeit egy bizonyos szempont szerint.

Ezen a ponton küldj nekem e-mailt, hogy megírhassam, miket érdemes szem előtt tartanod életed átgondolása közben. 

Amikor elkészültél a „házi feladattal” (szánj rá legalább hét napot és hét éjszakát, nem kell ezzel sietni, sőt!), e-mail-ben egyeztetjük az első konzultáció helyét és időpontját.

(Azért várok a személyes találkozással eddig a pontig, mert a saját élet őszinte és alapos végiggondolása működik számomra szűrőként.)

Ebben a fázisban kérem el a születésed helyét és a lehető legpontosabb idejét is (optimális esetben év, hónap, nap, óra, perc).

Megkérlek még arra is, gondolkodj azon: van-e valami konkrét kérdésed, amellyel hozzám fordulsz, vagy általános „helyzetfelmérésre” vagy kíváncsi, esetleg önmagad kívánod jobban megismerni. (Természetesen a lehetőségek száma szinte végtelen, kérdése(i)d Te határozod meg.)

Az első személyes konzultáció során beszélgetünk. Te mesélsz, én kérdezek (és néha kicsit én is mesélek).

Pontosítjuk születésed időpontját.

Ezt követi az elemzési fázis: megrajzolom az ábrád, és átgondolom a történeted sarokköveit.

Jelzem, amikor elkészültem (nem sietem el), és újból találkozunk. Második beszélgetésünk során elemzem a képleted és sorra vesszük a felmerült kérdéseid is.

A konzultációkon mindig szem előtt tartom egyéni igényeidet, ritmusod, ezért ha úgy érzed, hogy változtatni szeretnél a fent írtakhoz képest, természetesen arra is van lehetőség. Nem ragaszkodom sablonokhoz.

 symbol

Azért írtam le a teljes folyamatot ennyire részletesen, hogy lásd: az általam használt módszer időigényes, és igényli mindkettőnk aktív közreműködését. Igen, a Tied is.

Ennyi információ birtokában már képes vagy dönteni arról: elindulsz-e ezen a varázslatos utazáson.

Ha úgy érzed, hogy erőteljesen és valóságosan vágysz asztrozófiai elemzésre, aludj rá hármat, gondold át alaposan, és csak ezt követően írj nekem!

Kérlek, légy figyelemmel arra, hogy teljes és tökéletes őszinteségre, és Magadra fordított értékes időre lesz szükséged a siker érdekében. Ha már előre tudod, hogy ez így nem fog menni, akkor csak rabolnánk egymás idejét, így tisztelettel megkérlek: csak akkor írj, ha valóban komolyan is gondolod!

symbol

Visszatérő vendégek, új rejtvények

Mivel minden egyes ember, minden emberi sors egyszeri és megismételhetetlen ajándék, nem léteznek kőbe vésett szabályok. (Az én gyakorlatomban legalábbis biztosan nem.)

Gyakran történik, hogy az ember rájön: az asztrozófiai elemzés csak kiindulási alap… útmutató a valódi játékhoz. Térkép a kincshez, jelmagyarázat a titkos üzenethez. Azt hittük, célba értünk, valójában azonban csak most kezdtünk játszani. Ez talán a legszebb az egészben.

Fordulhat úgy, hogy új kérdéseid merülnek fel, vagy az élet állít új helyzetek elé, és szeretnéd megbeszélni őket. Amikor úgy érzed: valamely kérdésedre nálam van a válasz, valamely útkereszten irányt mutathatok Neked, valamiképpen a segítségedre lehetek, teljes nyugalommal kereshetsz újra és újra. Közös utazásunk  számomra is izgalmas.

Ha kérdésed, kérésed van, akkor az alábbi űrlap segítségével is felveheted velem a kapcsolatot:

Név (kötelező)

Email (kötelező)

Tárgy

Üzenet