„Fényháló gyöngyei” konferencia – seregszemle a felemelkedés jegyében

 

 

 

 

2019. június 16-án kerül megrendezésre az a konferencia, melynek leplezetlen célja megvilágítani, hogyan építhetjük be energetikánk magas szintű kifejeződését mindennapjainkba a legnépszerűbb ezoterikus és spirituális önismereti irányzatok segítségével.

Régi vágyam, hiánypótlási törekvésem egy olyan rendezvény megszervezése, amely átöleli a – számomra – fontos és mértékadó, ezoterikus és spirituális önismereti irányzatokat. Ezen iskolák jelentős képviselőit hívtuk össze erre az eseményre azzal a szándékkal, hogy figyelmünk sugarát (ki-ki saját eszközével) irányítsa a magas szintek, a lehető legörömtelibb tapasztalási módok és megélési lehetőségek felé.

Mindazokat várjuk, akik most ismerkednek ezekkel a világokkal, illetve azokat is, akik már eltöltöttek bizonyos időt ezekben a tartományokban, csak esetleg szeretnék átmosni az agyukat, kiiktatva a destruktív információhalmazt, és az így megüresedett helyre a ragyogás és az életöröm könnyed kódjait vágyják betölteni.

A célunk természetesen ismét az, hogy megmutassuk: lehetséges a szenvedés helyett az örömöt választani, hogy mutassunk működő alternatívákat a hogyanokra, és hogy lehetséges (és hogyan lehetséges) örömből teremteni.

Szervezőtársaimmal mindannyiunk meggyőződése, hogy az alacsony szinteket mindenki önállóan is ismeri (néhányan már látogattuk is őket viszonylagos rendszerességgel), tehát a kísérő (bármely területen foglalatoskodjon is) legszentebb lehetősége és felelőssége a kivezető utakra, a boldogság elérésének lehetőségeire, az örömök fellelhetőségére és valóságosságára irányítani a figyelmet, és segíteni társainak abban, hogy felismerjék saját kompetenciájukat a sorsukkal kapcsolatban. Vagyis: hogy minden ember alanyi jogon ura saját életének, hogy minden ember lehetősége és természetes öröksége a boldog élet lehetősége, a szabadság (ami lényével egylényegű), és hogy – a híresztelésekkel ellentétben – ezek nem hagymázas utópiák, hanem kézzel megfogható, szemmel látható és saját bőrön érezhető természetes valósága lehet az emberlénynek.

Tovább megyek: az emberlénynek saját boldogsága a legszebb felelősség is, hiszen minden fény, amit magunknak teremtünk, másoknak is ragyog. Minden hegycsúcs, amit elértünk, talán társaink számára is hívogató életpélda arra, hogy minden és bármi lehetséges, amit elég bátrak vagyunk megvágyni.

Ezen a csodálatos napon a következő területekre kirándulunk:

– Asztrozófia/az erők tana

– Tarot

– Numerológia

– Védikus asztrológia

– Karmaasztrológia

– Asztropszichológia

– Kínai asztrológia

 

Előadók (többek között*):

Bacsa Hédi – www.lelekfogado.hu

Baktay Ádám – www.bhaktikutir.hu

Burger Anikó – www.lilithcadmon.hu

Griga Zsuzsa – www.the-dreamweaver.netwww.tisztaforrasintezet.hu

Zentai Anna – www.zentaianna.hu

Helyszín: Lurdy Ház

Részvételi díj:

  1. április 14-éig: 15.000,- Ft
  2. április 15-e után: 21.000,- Ft
* a szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk