fbpx

Blog

2017. jan. 17.: Azért üvölt, hogy meghalld

Ezo-spiri vonalon elég divatos a verbálagressziós konfliktusokat kimeneküléssel kezelni. Mert a tudatos ember nem áll bele az üvöltözésbe (ez eddig szerintem is rendben van), mivel azonban a társára nem tud hatni, csak saját életére, ezért arrébb megy, ahol már nem hallatszik az ária.

Kép: LoveThisPic (Panther Roar)

Kép: LoveThisPic (Panther Roar)

Ezzel a módszerrel többnyire az a baj, hogy ott is elkezdenek spirituális turistánkkal üvöltözni, ahova arrébb ment. Aztán minden egyes arrébmenős állomáson megtalálja valaki, aki üvöltözik vele. Ilyenkor persze felhorgad az értetlenség, hogy „miért vonzom be mindig az agressziót???”… khöm. No igen.

Láttam már interneten terjedni, hogy párkapcsolatban azért kiabálunk egymással, mert a lelkünk eltávolodott és a hangerőnek kell áthidalnia a köztünk keletkezett távot. OK, ez egynek jó. Azonban tapasztalatom szerint van itt még más is.

Szinte már unom ismételgetni (vicceltem!), hogy mindennek a kulcsa a figyelem. Amikor arra eszmélünk, hogy valaki éppen arcbaüvölt bennünket, szoktunk néha figyelni arra, amit a fejünkhöz parittyázik, vagy seggbelőtt orvvadász módjára iszkolunk ki a helyzetből?

Tudjátok… itt is van egy titok elásva. Hogy ugyanis ameddig kimenekülünk, addig visszarántjuk magunkat az ismétlődésbe. Mert ezeken az üvöltéses lélekébresztő szeánszokon bizony nagyon fontos dolgok hangzanak el általában. És a valóságok közül az egyik (kényelmetlen) alternatíva az, hogy ha a szelíd szóra megértettük volna a tételt, akkor nem kapnánk sakálordításba csomagolva.

Ezogyakorlat haladóknak: ha legközelebb produkál a Sors egy vásári cirkuszt humán hajókürtökkel, esetleg odafigyelhetünk, mi hangzik el pontosan. A dekódolás megkönnyítése érdekében (szokásommal ellentétben) írok ide két támpontot. Az esetek többségében két variációból válogat a pörölőpartner: (i) színigaz, amit mond, vagy (ii) titkos félelmeinket üvölti világgá.

Ha megadjuk magunknak az esélyt, hogy ilyenkor figyelünk és megértünk, saját belső világunkról szerezhetünk kincset érő információkat. Mindkét esetben. Mert ha alapos vizsgálatot követően az elhangzottak hamisnak bizonyulnak, akkor valószínűleg olyan félelmeinkre reflektorozott rá felebarátunk, amiket magunk elől is sikeresen vakfoltosítottunk. Ekkor pedig nyerő széria van, mert onnan kezdve, hogy a titok felszínre került, már elveszítette titok-jellegét, és alkalmasság válik a mitkezdésre.

Az izgalmasabb variáció az, amikor az üvöltéses kommunikáció útján felénk közlekedő gondolatok mindegyike színigaz. A gyönyörű az izgalmasban éppen az lehet, hogy sokszor mindez a beszélő szándékán kívül történik. Ő talán tényleg bántani akar. Vagy azt tévképzeli, hogy valamiről beszél, miközben igazából tök másról. De mindez csak akkor lepleződik le, ha az ember felveszi a rejtvényfejtők pozícióját, mert észreveszi, hogy rejtvény forog fenn. (Ugye az világos, hogy ha nem látjuk, hogy találósdiban veszünk részt, akkor nem is keressük a megfejtést?)

A helyes megfejtő között kristálytiszta ráébredéseket, megértéseket és a jövőre vonatkozó szelídebb tanulmányok esélyét SORSolja ki az Élet.

Bátrabbak kipróbálhatják, hogy az üvöltőnek szépen, halkan és kedvesen megköszönik a fontos felvilágosítást. (Olykor képzeletben szögre akasztom a kívül jelzett spiritualitásomat, és – még mindig képzeletben – kajánul elvigyorgom magam a váratlan megjegyzésem következtében beálló ábrázat láttán. Mert hiszitek vagy nem, akinek szépen megköszönik a veszekedést, az ritkán vág bölcs arcot.)

Majd’ elfeledtem azt az eshetőséget, hogy a kiabátor kizárólag a saját lelkének kín-rohadványait fröcsköli szét, és nekünk semmi dolgunk az elhangzottakkal. Ilyen eset is létezik, azonban ez kristálytisztán beazonosítható abból, hogy jóindulatú, elnéző közönnyel tudjuk szemlélni a kirohanást, azt semennyire sem a lelkünkre véve. (Bár csendben jegyzem meg, hogy kedvesség és figyelem ilyenkor is meg- és odaadható, mert valószínűleg embertársunk valami miatt nagyon szűkébe helyezkedett eme értékeknek.)

Pálcák a kézben, áldás az úton.