Avagy: hogyan gyengít, amiről a legkevésbé gondolnánk?
Nemzeti ünnepünkön, október 23-án este lép át a Nap a Skorpió jelébe. Jóllehet hivatalosan egy hónapja tart már az ősz, a valódi alászállás most kezdődik. A Skorpióhoz társítja a hagyomány a belső világunkban történő megmerülést, a rejtelmeket, titkok kutatását. A Bika-Skorpió tengelyen rengeteg titokzatos és varázslatos dolog található, itt tapasztalhatunk direkt módon ösztöneinkről, itt dolgoznak legszorgalmasabban a szenvedélyeink és itt a legvékonyabb talán a láthatatlan világokat takaró függöny úgy, hogy közben két lábbal állhat a valóság talaján, aki úgy dönt. A számomra lenyűgöző izgalom is ebben áll: észlelni, felismerni és használni tanulni az anyag világában, a hétköznapok szintjén azt, aminek a gyökere mélyen a láthatatlanban van.
Fontos, hogy nem tesztelem, hogy az jelenik-e meg a valóságunkban, aminek gyökere a Láthatatlanban van, mert ez számomra régen tapasztalati bizonyosság. Az izgalom az: mikor engedjük a figyelmünket elterelni erről a működésről, mikor sodródunk a flippervalóságunk önteremtődésével, és mikor állunk bele valóságos teremtői, érett felnőtti minőségünkbe. A mostani világkorszakban mindennek a csillagképi háttere az Angyal csillagkép, amikor tehát a Láthatatlanból érkező üzeneteket világosabban érthetjük, könnyebben értjük meg, hogy igen, de bizony, még akkor is te idézed elő a körülményeidet és te teremted valóságodat, amikor pedig jaj de sokkal könnyebb a szomszéd hülye tehenére mutogatni!
A Skorpió asztala ám az árnyékmunka is: annak a praxisnak a módszertana, amikor árnyékrészeinkkel dolgozunk és ügyesen megtanuljuk saját szolgálatunkba állítani önnön energiáinkat is. Erre egy konkrét példát mutatok alant, amely működéssel napi szinten találkozom.
Érted a haragod azzal szemben, aki (látszólag?) könnyen és gyorsan csinál nagyon sok pénzt?
Aki könnyen jut nőhöz/ujja köré csavar (szinte) bármely férfit?
Hajlandó vagy az elkeseredett düh, irigység, frusztráció mögé nézni?
Kikukkantva a kurv@nyázás mögül rálátsz arra, hogy ugyanezek az érzelmek azok, amik elzárnak attól a képességtől, amit ő jól használ? A „rohaggyámeg” pecsétje alatt ott van feltöretlenül, fehéren-feketén az is, hogy mindaz, ami benne megvan, benned is ott van ugyanúgy, hiánytalanul. Az egyetlen különbség abban áll, hogy ő tudja és használja szabadon, te meg eltakartad valami szégyenletes mögé, azt mondtad, hogy ez fúj és rossz, meg hogy távozzon tőled sá(n)tán, és máris csiribí-csiribá, mit parancsolsz édes gazdám, ja, ha így, akkor legyen neked a te hited szerint és tádááám: az életed nehéz, a világ gonosz és vérrel-verejtékkel dolgozol meg minden fillérért. És/vagy (merthogy ugyanaz az energia ám ez is) nőt/életképes hímet csak népmesékből ismersz.
Tudod-e vajon, hogy amikor magadban minősíted, megítéled azt a valamit, akkor a gyors és könnyű bőség(/kapcsolat/bármi)teremtés képességét is eltolod magadtól két kézzel-két lábbal? Ami nekem teljesen tök mindegy, csak nem vagyok benne biztos, hogy ezt mindenki, aki csinálja, ilyen pöpecül tudatosan átgondolva csinálja. (Csak mert én amíg csináltam, nem úgy csináltam, no, csak azért.)
Légy nyugodt: aki az anyag világában ügyesen mozog, tud mit kezdeni a te (teremtő) energiáddal is, amit önként dobsz oda, ingyen, anélkül, hogy tudatában lennél (irigység, gúny, megbélyegzés, démonizálás, stb. képében).
Valóban ez a célod? Milyen tudatalatti, tanult működés használja a szádat, elmédet akkor, amikor erre a sínre kattansz? Kinek a sorsát, félelmeit kelted életre a saját színpadodon? Teremt ez örömet a sorsodban?
Kérdezem.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
