fbpx

Blog

Eltévedt gyengédség

Figyelem az embereket utcán, kávéházakban, vonaton. Figyelem, és egyre kevésbé értem.

Sokáig hittem, hogy a gyengédség körülbelül kiveszett a világból. De ez nem igaz, nem veszett ki. Csak tartózkodási helyet változtatott.

Kép: huffingtonpost.com

Kép: huffingtonpost.com

Figyelem az embereket, és az érintőképernyős ketyeréiket. A mozdulatokat, ahogy – szinte vallásos áhítattal – ezekhez a tárgyakhoz érnek. Ujjheggyel, leheletnél is finomabban. Egy simítás balra. Majd még egy. Apró érintés. Paskolgatás, már-már incselkedően vicces. Intim közelség. Meleg bőr a fólián. Pillanatnyi érintkezés, majd kicsivel hosszabb. Ahogy a technika megkívánja.

A telefonokhoz és egyéb varázseszközökhöz nem lehet durván érni, hiszen elromlanának. Nem értenek másból, csak a finom mozdulatokból.

Milyen szerencse, hogy az élő ember más… az élő emberek nem romlanak el azonnal a durvaságtól. Még a közönyt is bírják egy ideig.

Figyelem az embereket. Rendszeres időközönként feltöltik, és szinte álló nap cirógatják a telefonjaikat. A kemény, durva, kérges kezek is kénytelenek lággyá, szelíddé finomodni, mert a technikai eszközök új generációja csak a piheszerű érintések nyelvén beszél. Nem működik, ha ezt nem kapja meg.

Elgondolkodom, hányan cserélnének örömest helyet szeretteik okostelefonjával. Elgondolkodom, mi lenne, ha varázsütésre az emberek sem működnének méltatlan helyzetekben.

Fura irányt vett a világ, úgy nézem. Tárgyainkat kényeztetjük, közben a körülöttünk, velünk élő hús-vér embereket megfagyasztja közönyünk.

Gondolja végig, aki meri: előző nap hova figyelt többet, telefonjára, vagy párjára? Hova irányult a cirókák zöme?

Nem mondom, hogy a világ a vesztébe rohan, mert minden jól van, ahogy van.

Azért esetleg érdemes lenne odafigyelni az apróságokra. Esetleg behozhatjuk az evolúcióba az okosfeleség, vagy az okosgyerek fogalmát. És így tovább, szabadon. Aztán csak történik valami…

Pálcák a kézben, áldás az úton.