fbpx

Blog

Íme az Asszony!

Mária Magdolnáról általában kevés szó esik a húsvét kapcsán. Vajon miért?

A nagypéntek délutántól húsvét vasárnap reggelig tartó időszak (hagyományosan 40 óra) esszenciálisan tartalmazza a húsvét üzenetét, rövid és intenzív formában. Ebben az időben – amennyiben a kozmikus sodrással kívánunk együtt mozogni – megmerülünk belső mélységeinkben. Szemébe nézünk legkomorabb, legrémisztőbb gondolatainknak. Alkalmasint át is engedjük magunkat nekik. Imigyen megszüntetvén az ellenállást és átlényegülve a legnagyobb félelmünkké, majd harmadnapon újjászületve – és élőbben, mint azelőtt – feltámadva belőlük válhat immár saját tapasztalattá, hogy a félelmek, rettegés, halál: csupán illúziók.

Nézetem szerint amin Jézus keresztülment, annak kevés köze sincs a bűneinkhez. Kedves dolog persze, hogy néhányan végiasszisztálták a személyes fejlődését és végső beavatását, aztán ebből lett egy virágzó és folyamatosan prosperáló világvállalat (melynek első vezérigazgatója az a Péter, aki a történelem egyik legnagyobb szájhőseként ígért Jézusnak mindent, de az első (három) adandó alkalommal ohne zsinór megtagadta, amint a segge veszélybe kerülni látszott… kőszikla, mi?).

A lényeg – számomra – a személyes út. A felismerések, a honnan-hová életív. A példamutatás. A higgadtság. Humor. A legjobb értelemben értett megszállottság. Forradalmi, kockán kívüli gondolkodás. Huncutság. A Mágus, a minden földi törvénnyel tisztában lévő és azokat könnyedén uraló ember cinkos kikacsintása a díszletek közül. Az árral szemben úszás új módja. A bölcs, tisztán látó szeretet. Az élet mindenek feletti tisztelete és ünneplése. A matéria relativizálása.

Kép: Flickr

Húsvétkor jobbára Jézus kereszthalála és feltámadása van fókuszban. Vajon csak nekem van hiányérzetem ezzel kapcsolatban?

A húsvét misztériumához nekem szervesen hozzátartozik az asszony. Az az asszony, aki tudja, mi vár a szerelmére, mégis megtartó, támogató erőként áll mellette egészen az utolsó pillanatig – és jóval azon túl. Végignézi, ahogyan a testet, melyet ismer, melyet ölelt, válogatott kínzások között szétcincálják. A halál illuzórikus voltának biztos tudatában ismeri a forgatókönyvet, de mégis ő az, aki megéli mindezt az anyag világában és tapasztalati leckévé transzformálja a szellemi szinten eltervezett beavató legendát. Ez az asszony az, aki földi testbe hozván a magas szellemiséget, mindent tud és ért, mégis: érzései és emberi mivolta kényszerítő keretei között érzelmi síkon éli át, képezi le pontosan Jézus fizikai szenvedéseit. A fordított tükörben a Férfi a matéria és a szellem, az Asszony a lélek és a szellem. A médiában Jézus a szupersztár, de a főszerep mondanivalóját nehéz megérteni, ha nem vesszük észre, hogy az Asszonynak, a Mestert segítő Erő női oldalának szerepe pontosan ugyanolyan lényeges.

Ott van az az asszony a háttérben, a keresztig vezető út mellett. Tekintete összekapcsolódik a Férfiéval az utolsó pillanatban. Lelkének ereje, szellemének fényes bölcsessége segíti a Férfit az alkímiai transzformáció véghezvitelében. Szilárdan áll, tartja a folyamatot, mint a kemence a stabil hőfokot, melyen az átalakulás megtörténik, arany válik az ólomból. Nincs rá történelmi bizonyítékom, de a lelkem mélyéig igaznak érzem, hogy ha az az asszony ott a kereszt alatt elkezd jajveszékelni és siratni magát és a szerelmet és a veszteségét, akkor a dicsőséges történetnek nagyon dicstelen, méltatlan vége lett volna. Az önvalóm mélyén fészkelő érzés azt súgja, hogy az „Atya” meg a „Fiú” sz@rt se tudtak volna végigvinni, még a Szentlélek galambjával egyetemben sem, ha hiányzik a Nő, az Asszony, a Mindenség teremtő elvének másik pólusa. Ha már Terrán játszódik a darab, ugye.

Aztán ott van még a vasárnap reggel. Az asszonyok a mese szerint azért mennek a sírhoz, hogy elvégezzék a holttesten a halotti szertartást. Bekenjék illatos kenőcsökkel, megadják a testnek a végtisztességet, mielőtt szétrohad.

Vajon az Asszony, aki mindezt végigélte, milyen érzésekkel állt meg a sziklasír előtt? Gondolt arra, hogy szembesülni fog a testruha mulandóságával? Rémisztették a bomlás édes kipárolgásai? El tudott vonatkoztatni?

Avagy tisztában volt már rögtön akkor, a sírhoz vezető úton azzal, hogy valójában mi zajlott le? Megvolt a társával a fizikai világon túlmutató kapcsolódás?

A kettejük közötti kommunikáció megszűnt vajon Jézus testének kiszenvedésével, vagy akadálytalanul folytatódott tovább? Meddig volt tényleges átélés, érzelmi katarzis, és honnan kezdődött a színházban játszás illúzió-tudatának felszabadító könnyedsége?

Miért nem foglalkozik a fekete marketingkiadvány Mária Magdolna húsvétjával? Mi történt az Asszonnyal, aki a Szer-elem tüzével, testének alkímiai kemencéjében óvta-őrizte Jézus transzformációját, amitől mostanig is hangos a világsajtó? Értem, hogy a nyugati egyház kitalálta a női erő vonatkozásában tátongó űr betöltésére a(z elvileg) szűz apácákat, és hogy ők Krisztus jegyesei, mind a pármillióan. Ettől a gondolattól az általam tisztelt feltámadott Krisztus direkte visszajár a sziklasírba forogni.

Vajon mi történne, ha a húsvéti misztériumjátékok megelevenítenék a transzformációs beavatás asszonyi oldalát? Mi történne akkor?

Pálcák a kézben, áldás az úton.