fbpx

Blog

Kifogás kerestetik!

A népesség nagyobb részével ellentétben (vagy ki tudja?) napjaim zömét spirituális emberek társaságában töltöm. Mondhatjuk, hogy viszonylag széles mintavételi lehetőséggel rendelkezem a tanfolyamjáró népességben és a válaszokat keresők között is. Ily módon nem tudok nem észrevenni egy gyakori jelenséget, amely az élet sok dolgához hasonlóan szemüvegként simul arcunkra, egyszerre megnehezítvén, hogy észrevegyük az okulárét magát, valamint hogy nélküle megláthassuk a tiszta képet.

Arról a jelenségről beszélek, melyet magamban – jobb híján – túlezózódásnak neveztem el.

Természetes, hogy amikor a Fogékony Szellem először találkozik a transzcendencia varázslatával, minél többet akar tudni, tapasztalni. Ezért aztán elkezd tanulni, elkezdi beleásni magát egy témába. Aztán hall valami másról, ami szintén érdekli. És felbukkannak új tanítók is, új eszmék, akik mind kicsit máshogy magyarázzák, más módszereik vannak.

Az ezoterikus világ – hasonlóan materiális testvéréhez – termékeny táptalaja a szétszóródásnak. Ez is maia, és a másik is. Csak amíg egyikben a plazmatévé és a (fél)pucér emberek foglalkoztatják a gondolatokat, addig a másikban a numerológia meg a tenyérjóslás. Mert a felszínen nincs semmi különbség.

Az Ördög (egyik leghasznosabb tanítómesterünk) itt is a részletekben lakik. Kellő elmélyülés és önismeret híján ugyanis teljesen mindegy, hogy pártrendezvényekre járunk, vagy spirituális mesterek lábainál ülünk.

Igen, még egyszer, hogy ne lehessen félreértés: önismeret híján teljesen mindegy, hogy politikai gyűlés, vagy kinez tanfolyam.

Vegyétek észre a csapdát: azzal hízelgünk magunknak, hogy mások vagyunk (jobbak, mélyebbek, mágusabbak, spiribbek), mint a többiek, közben csak a játékasztal változott, de lényegében maradtunk ugyanabban a kaszinóban.

Önmagunk ismerete ezen a pályán nem megkerülhető. Olyannyira nem, hogy enélkül akár el se induljunk. A következő pedig az összeszedettség, a koncentráció. A csapongás, szétszóródás itt sem célszerű. Válasszuk ki azt az irányt, amelyikkel együtt rezeg a szívünk! Válasszuk ki azt a tanítót, aki lelkünkkel képes kommunikálni!
Ezt onnan tudhatjuk, hogy amikor beszél, a Napfonatunkban érezzük szavainak igazságát, a gondolataiból áradó tiszta gyémántfény feszes vigyázzba borzongatja karunkon a szőrt. És hogy minden egyes előadásában van legalább egy gondolat, ami speciálisan nekünk szól, pontosan célozva adott élethelyzetünkre, imént feltett kérdésünkre. Ahogy a szerelmesek között, úgy a tanító és a tanítvány között is muszáj működnie a „kémiának” (természetesen más szinten). Ha ez a kétirányú áramlás nincs meg, ha a tanítvány nem képes rákapcsolódni mestere lelkére és viszont, akkor a kapott információtömeg vajmi keveset ér.

Ha a hallottak a polcon porosodnak, a tanfolyamokból csupán annyi hasznunk lesz, hogy addig sem fújja ki a szél a szánkat a szabadban.

Ha minden könyvet begyűjtünk, de életünkön annyit sem változtatunk, amennyire egy kósza tücsökcirip megborzolja a Balaton tükrét, csak ámítjuk magunkat.

A megkapott tudásnak vérré kell válnia, a tanult gyakorlatoknak bele kell simulniuk a napi rutinba, különben nincs eredmény.

Nem fogom tudni kívülről a Félig csókolt csókot, ha csak beteszem a párnám alá a verseskötetet. Hogy valóságosan tudjam, értsem, miről szól a vers, ahhoz meg kell értenem a szavakat, a gondolatokat. A sóvárgás eszméje, élménye kell beleigya magát a sejtjeimbe, és a dolog legegyszerűbb és legalapvetőbb része csupán, hogy betű szerint vissza tudom idézni a szavakat egymás után. A valóságos élményt kell felidéznem – vagy tapasztalat híján létrehoznom – magamban ahhoz, hogy pontosan, hitelesen el tudjam mondani.

Mesemondók regélnek a vonzás törvényéről és a gazdagságról, miközben lyukas a fuszeklijük. Harmóniát tanítanak egy széthulló élet közepén csücsülve. Zavarodott, kusza és ijedt mesterek tartanak terápiás foglalkozásokat.

Az ilyesféle szeánszoknak mindaddig rengeteg hallgatója lesz, ameddig az emberek egyenként meg nem értik, hogy a változás belül indul el. Azért igaz, hogy hamis guru nem létezik, mert ahhoz a minőséghez vonzódunk, ami bennünk van.
Közhellyé rágcsált örök igazság, hogy a változáshoz nekünk magunknak kell változni.

De amíg nem tudom, hogy ki vagyok most, addig nem tudom meghatározni azt sem, kivé akarok válni és hogyan szándékozom elkezdeni a változást.

140325

Fotó: kisbabanaplo.com

Belegondoltatok, mekkora misztérium, hogy a legenda szerint a Delphoi Jósda bejárata felett az „Ismerd meg önmagad!” felirat állt?

Érdemes időt szentelni annak a gondolatnak, miért volt ez így. Talán azért, mert semmilyen jóslat nem hasznos annak, aki nem ismeri önmaga mélységeit, saját ragyogó fényességét és szédítő magasságait? Vagy azért, mert aki ismeri önmagát, az tudja, hogy képes uralni saját sorsát? Vagy másért? Nem a válasz a lényeg, hanem hogy elinduljon a gondolatfolyam.

Rengeteg kereső mindig kívülről várja a választ, közben elfelejti, hogy semmi sem valóság, semmi sem lehet az övé, ami kívülről érkezik. Sem felismerés, sem megváltás.

A kurzusváltogató, tanfolyamfüggő életmódnak az a folyománya, hogy végül mindent azzal magyarázunk, hogy karmikusan rászolgáltunk, vagy azért nem cselekszünk, mert még nem áll rendelkezésünkre elegendő tudás.

Az ezotéria nagyon sok embernél ma kifogás. A materiális világnézethez képest divatosabb és ködösebb indokolás, hogy miért ne tegyenek meg valamit, miért nem lehet elindulni álmokat megélni. Kérem szépen, az ezopaplan alá sem fér be akármi. Előbb-utóbb fázni kezd az ezolábunk, és megérkezik az életünkbe az az inger, ami végül kiborít minket az spirivájlingból és végre valóban rávesz bennünket arra, hogy önállóan kezdjünk gondolkodni és befelé kezdjük a keresőtúrát.

A furfang akár lehet az is, hogy fityiszt mutatunk a körülményeknek, és szépen lassan, módszeresen elkezdjük felgöngyölíteni, bevilágítani belső világunk csodálatos tájait. Lassan. Módszeresen. Ám kitartóan, alázattal és objektív értékfelismeréssel. Azzal a tudattal, hogy olyan képességek, olyan zsenialitás van bennünk, ami mindenki másnál alkalmasabbá tesz bennünket életküldetésünknek megfelelni.

Olyan képességek és zsenialitás, amelyek megléte nem a rátartiságra, hanem a felelősségvállalásra ad alapot.

Az egyénnek tök mindegy, hogy a számítógépes játékok, vagy az online rontáslevevők mátrixában bolyong vakon. A virtuális raszterbe nem befelé, hanem abból kifelé van szükségünk jelszóra.

A spanyolviasz akkor integet vissza, amikor rájövünk, hogy a kilépési jelszót tartalmazó cserépdarabot kezdettől a markunkban szorongatjuk. Hogy a tudatos gondolkodás és tudatos élet jelenti az aktív megváltást.

Sosem kifelé, mindig befelé.

Pálcák a kézben, áldás az úton.