Kép: KlipartFox
Párkapcsolatban néha elfelejtünk kérdezni… csak örülünk, ha (végre-valahára) VAN.
Pedig az egyik legfontosabb kérdés, hogy mi történne a kapcsolattal, ha önazonos lennék.
Hogy azért van béke, azért működik, mert felolvadok ebben a kapcsolatban, mert elveszítvén határaimat belesimulok a párom életébe olajként, és ettől a kenőanyagtól az ő élete jobban működik… vagy kialakul egy valódi kapcsolat, egy „mi”, ami más, mint a „Te és én”, és nem is hasonlít arra, hogy „Én és (esetleg) te”…
Ha önmagamat adom: az életem, a vágyaimat, az érzéseimet, a sebeimet, a gyengeségeimet, a szerzett/tanult, vagy öröklött félelmeimet és egyáltalán… ezt az egész tarka és szabálytalan alakú valamit, ami én VAGYOK igazán, hazugság nélkül… akkor mi történik a kapcsolattal?
És ha csak úgy működünk, hogy én olajozom a Társ életét, de a Társ nem hajlandó beleolvadni az én energiámba, átitatódni, összemosódni azzal, ami vagyok, hogy ebből létrejöjjön egy teljesen új zamat, új illat, új szín, új forma…
Akkor a Társ elveszíti „Társ”-jellegét. Akkor adódik egy másik kérdés.
Legalább egy másik kérdés.
