fbpx

Blog

Szenvedélyek, betegek

Tegnap volt szó arról, hogy nem vagyunk azonosak a testünkkel. Sokaknak azonban mégis problémát jelent bizonyos szenvedélyekről lemondani. Ezt az ellentmondást jó lenne feloldani, ezért úgy érzem, elérkezett az ideje, hogy a függőségekről gondolkodjunk. Függőségekről általában, mert teljesen mindegy, hogy alkohol, nikotin, drog, sorozat, édesség, csevegés, internet, sünbajusz, vagy bármi egyéb a tárgya. A lényeg, hogy léteznek olyan szokások, anyagok és dolgok, amiktől függeni tud az ember. És amíg függ valamitől, addig nem szabad. Mivel pedig vesszőparipám a szabadság kérdése (lehet, hogy szabadságfüggő vagyok?!?!), ezért ezt most feltrancsírozzuk.

Néhányszor említettük már, hogy a spiritualitással foglalkozó ember célja többek között az, hogy tökéletesen megismerje saját lelkét, mélyről jövő vágyait és motivációit; kézben tartsa ösztönerőit, tehát uralja egész életét. Igen ám, csakhogy amíg van olyan vágyunk, olyan szenvedélyünk, ami uralkodik felettünk, addig nem lehetünk szabadok.

Ha úgy tetszik, ez hatalmi harc. Arról szól, hogy visszavesszük a gyeplőt. Visszaköveteljük az uralkodónak járó feltétlen engedelmességet saját életünktől. Vagy pedig engedjük, hogy fizikai szintű késztetéseink, „káros szenvedélyeink” mondják meg, mikor mit tehetünk, mikor keljünk fel és mi legyen a legfontosabb része napunknak, mi uralja gondolatainkat. Mert a függőség arról is szól, hogy nem enged minket arra koncentrálni, amire akarunk. Hanem ott dübörög az agyunkban, eltereli a figyelmünket minden másról, amíg kielégülést nem nyer.

140203Aztán elölről. Amikor valakit függőségei irányítanak, az egész egy hatalmas, súlyos és szánalmas méltóságvesztés. Ami persze csak következmény már. Mert a lényeg annak a fel nem ismerése, hogy uralhatnám én is ahelyett, hogy átengedem másvalaminek. Természetesen az uralás egyben felelősségvállalást is jelent. Véleményem szerint a felelősségvállalás (vagy felelősséghárítás) sokkal inkább minősíti manapság az Embert, mint a szembefordítható hüvelykujj.

A függőségektől való sikeres megszabadulásnak három nagyon fontos állomása van.

1.) Ismerjük fel, hogy függővé váltunk valamitől.
2.) Tudatosítsuk magunkban, hogy Isten-szikra ragyog bennünk, és hatalmunkban áll visszavenni az uralmat életünk felett.
3.) Határozzunk úgy, hogy elengedjük a függőséget. Határozzuk el és kíméletlenül tartsuk magunkat elhatározásunkhoz.
Ennyi.

Értsétek meg, hogy ha az Isten-gyermek valóságosan ráébred önnön valódi lényegére, és ebben a minőségben kimond vagy elhatároz valamit, akkor nincs az a káros (vagy kártalan) szenvedély, ami megállhatna előtte. Egyszerűen nincs.

És mi van az elvonási tünetekkel? Tapasztalatom szerint kb. egy napig támadnak. Makacs esetekben mondjuk három. Ha addig kitart az ember, utána feladják.

De ehhez kell, hogy szilárd legyen az elhatározás. Kérlelhetetlen. Minden „miért”-re az a válasz, hogy „csak”. Azért, mert így döntöttem. (Volt már ilyen.) A tökéletes elszánás, és annak a felismerése, hogy ha fizikai testet kell váltani, az is OK, mert ez nem jelenti semminek a végét.

Mert az elvonási tünet néha álcázza magát szívritmus-zavarnak, székrekedésnek és ilyesminek. Ettől az ember aztán jól megrémül és gyorsan mégis elszívja, beszúrja, beveszi, stb. Annyi az isten-tudatnak.

Pedig a siker abban rejlik, hogy abban a néhány nehéz pillanatban emlékeztessük magunkat arra, hogy nálunk a kormány.

Az emberek ott tévednek általában, hogy azt hiszik, ez akarat és erő kérdése. Vagy akaraterő kérdése. Pedig dehogy. Ez az egész döntés kérdése.

Annak a függvénye, hogy komolyan veszem magam, vagy sem.

Igen, biztosan vannak a keménydrogos esetek, amikor orvosi segítség kell a fizikai elváltozások miatt. De szerintem ez is agyban dől el. Ugyanis láttam már olyat, hogy valaki az elméje erejét használta arra, hogy lejöjjön a heroinról. És sikerült neki az orvosi csoda meg a lehetetlen.

Jut eszembe, lehetetlen: azt hiszem, Muhammad Ali említette, hogy a lehetetlen nem tény, hanem vélemény. Ha táncolni tudnám, mennyire egyetértek ezzel, én lennék egyszemélyben a Bellydance Superstars.

Vannak azok a mondások, hogy majd megpróbálom, meg majd holnaptól vagy a következő hétfőtől… Egyet egészen biztosan kijelenthetek. Hogy ha „megpróbálom”, akkor most azonnal felejtsd is el, úgysem fog sikerülni. A „megpróbálom” egyenlő a biztos kudarccal. A „megpróbálom” legális kibúvó, ágyazás a későbbi felsülés magyarázkodásának. A „megpróbálom” minden aktivitás, minden elhatározás halála. A „megpróbálom” arról mesél, hogy nem hiszel Magadban. És hogy a függőséged pontosan tudja ezt és röhög rajtad.

Továbbá ha valóban komolyan így határozol, akkor nem holnaptól, nem is a jövő héttől. Hanem mostantól, ettől a perctől. Na jó, itt azért vannak kivételek, mert aki ki akarja használni a kozmikus erőszeleket, az megvizsgálhatja, mely időszakok kedveznek inkább az elengedésnek, és akkorra időzítheti ezeket a szertartásokat. De ez részletkérdés.

A legtöbb esetben – ha az alap erős volna, ha tényleg elhinnénk, hogy szavunk az Isten szava – bőven elég lenne egyetlen hangosan kimondott, határozott mondat.

Természetesen lehet gondolkodni azon, hogy mit pótolunk, milyen hiányt töltünk be az addikcióval. De ez már elmélet és a dolog kiegészítő oldala. A lényeg az, hogy igen vagy nem.

Drága székely barátunk szokta volt mondani: „Angyalka! Vagy igen, vagy nem. Olyan nincs, hogy egy asszony egy kicsit várandós”.