Oldal kiválasztása

Ideírok egy halvány agymenést az aktualitásokról. Nyugodtan továbblapozható, se tudomány nem lesz benne, se asztrológia. Na jó, talán egy kicsi asztrozófia.

A gondolatsort egy kedves barátném bejegyzése indította.

Péntek van, 13-a és Nemzeti Vészhelyzet. Nem vagyok babonás, de azért hátraköptem háromszor a vállam felett Kelet felé. Biztos, ami biztos.

Amiről a hírek szólnak: üres polcok, WC-papír és liszt-hisztéria. Fokozódó nemzetközi helyzet és tilláromhaj.

Amit tapasztalok: a REND.

Természetesen tiszteletben tartom mindenkinek a félelmét (a sajátomat is), magamra nézve is érvényesnek ismerem el a kormányzati és egészségügyi rendelkezéseket. Ez egy dolog. És egyelőre tartható, mert azt – még – nem iktatták törvénybe, hogy félni is kötelező. Kezet meg úgyis mosnék, napjában többször.

Amit jártamban-keltemben tapasztalok, hogy a sarki kisbolt polcai roskadoznak, mindenből bőven elég van. A sorban kedvesen maga elé enged az, akinek több dolog van a kosarában és látja, hogy én csak salátát vettem és citromot.

Az utcán járva ma mosolygós embereket láttam. No nem tömegével, de legalább annyit, amennyit egyébkor szoktam.

Az ismerőseim többsége (és elfogadom, hogy nagyon válogatott emberek vannak az én mintavételemben) úgy gondolkodnak, hogy ha otthon kell maradni, úgy is jó, ezt az időt lehet a befelé figyelésnek, a (külső és belső) rendrakásnak szentelni. Nyugi van.

Szakmámból adódóan felkészültem arra, hogy pánikot kell csendesíteni, ezzel szemben amerre járok és akikkel érintkezem váratlanul nyugisak. Az Utca Embere, a szemközti erkélyen dohányzó idős hölgy, a közelebbi és távolabbi ismerőseim.

A cikkek, amiket a FB-hírfolyamban látok, arról szólnak, hogyan uraljuk az elménket és hogyan erősíti a nyugalom az immunrendszert. És ilyen-olyan filozófiai rendszerből és tudományos megközelítésből írják le különféle gondolkodók ugyanazt: a pánikot kerüljük el, maradjunk higgadtak, erősítsük az EGÉSZségünket és minden rendben lesz. Pontosabban: minden rendben marad.

Az, hogy most kevesebbet vagyunk kifelé, ritkábban megyünk közösségbe, egyfelől jelenti azt, hogy megadjuk a császárnak, ami a császáré. Másfelől belesimulunk abba, amire számítottunk, amire készültünk, amivel együtt mozgunk. A januári Plútó-Szaturnusz együttállása garantálta, hogy új rend születik. Egyének életében is és világviszonylatban is. Mondjuk én „járványra” nem számítottam, de illik a képbe ez is. Van időnk és lehetőségünk befelé figyelni, összegezni, tanulságot levonni (Halak-időszak), és majd innen indítani az új kört.

Félig-meddig közgazdászként figyelem a gazdasági struktúrákat és találgatom, milyen irányba mutat az átrendeződés. Az már elég valószínűnek látszik, hogy ugyanúgy nem fogjuk folytatni, ahogy eddig volt. Ám azzal ellentétben, amitől pesszimista óráimban tartottam, most azt látom, hogy nagyon sokan vagyunk, akik alkalmazták a székelyek „állj meg, vándor!” filozófiáját és saját szívünk, utána pedig társaink felé fordulunk. Ez pedig akár azt is jelentheti, hogy a még farkasabb törvények helyett esetleg hosszú távon fenntartható, az Életet és az Embert szolgáló rend születhet.

Képzeljétek csak, micsoda pimasz fricska lenne a hagyományos gyakorlatoknak, ha az izolációk, karanténok és rettegés ernyője alatt felnövekvő új Rendből az egymásra figyelés, türelem, tapintat és örömszolidaritás csírázna ki… Ha egyre többen tartanánk a tudatunkat kívül a savas kádakon; és a rettegésben való feloldódós megsemmisülés helyett a SZER-etet bölcsességét választanánk. Ha kedvesen ÉS határozottan az Életre (az él(tet)ő, tápláló kapcsolatainkra) mondanánk igent.

Kép: blog-XFree.hu; Deli Enikő

Láttam kezdeményezéseket, hogy figyeljünk oda az idősekre. Vigyázzunk rájuk, segítsünk nekik bevásárlásban, receptek kiváltásában. Mert ez a dolog, ami most porondon van, az idősek közül szed áldozatot főként. Az első gondolatom az volt, hogy normál időkben is megtehettük volna már ezt. Igen ám, de nem tettük meg. Legalábbis nem volt általános itt, ahol én lakom. És most, amikor papírforma szerint a testvérünket sem kellene megölelnünk, elkezdünk odafigyelni drága kincseinkre, az idősekre. FIGYELEM! Asztrozófiai szempontból aktív ugye a Szaturnusz, aki a Vének Tanácsát is jelképezi. Plútó fordulata ezt is jelentheti: az idősekkel való hozzáállásunk gyökeres változását.

Nem csak azért, mert ők ápoltak ki bennünket a bárányhimlőből, a különféle takonykórokból, lázból, nem csak azért, mert ők virrasztottak mellettünk és vigyázták első (és sok-sok következő) lépéseinket. Hanem másért is.

Mostanában trend lett az öregekkel türelmetlennek lenni, mert „úgysem értik”. A 89 éves nagymamád nem fogja megtanulni az okostelefon kezelését, tehát közösségi médiás szempontból értéktelen tényező. Talán bosszúsak is vagyunk, amiért az új fogalmakkal teletűzdelt dumánkat nem érti meg olyan gyorsan, ahogy mi elhadarjuk (a telefonba, mert hazamenni nincs időnk).

És akkor jön ez a „helyzet”, és elkezdünk figyelni az időseinkre. Az idősekre, akik talán a Facebookot nem tudják kezelni, de almás sütit például tudnak sütni és semmilyen Aszpirin nem szünteti meg olyan gyorsan a fejfájást, mint az ő ölelésük. Elkezdünk rájuk figyelni, ez a figyelem befogadóvá tesz bennünket, és az elutasítás, lesajnálás és pökhendi gőg helyett talán elkezdjük meghallani a hangjukat. Ez pedig kihagyhatatlan, gyémántot érő lehetőség nekünk. Mert az időseink emlékei között van világháború, éhezés, járványok, diktatúrák, túlélési forgatókönyvek, találékonyság, emberi értékek, tartás, becsület, szeretet, elhivatottság, alázat, kitartás, szorgalom… egy nagy csokor bölcsesség. A tapasztalat (Szaturnusz) és a SZER-etet (Jupiter) bölcsessége.

Személyes, intim élményt osztok meg veletek.

Néhányótoknak meséltem már az én csodálatos Édesapámról. Apa nemrég múlt 88 éves. Természetesen materialista és racionalista (mérnök a lelkem, abból is vasbeton és vízépítés). Anyukám is eléggé túl jár már a 70 éven. Otthon voltam a minap, látogatóban. Tétováztam az ajtóban, hogy megöleljem-e őket, hiszen mégis Korona és miegyéb. Mindenkinek a hitrendszerét, félelmeit és vágyait tisztelni tartozom, hát még a szüleimét. Kérdezték kórusban, miért nem megyek beljebb, feleltem, hogy Korona, mire csaknem lehülyéztek legott. Beléptem a szobába, ölelt-tartott, dédelgetett mindkettő. Kérdezték: eszemnél vagyok-e, hogy ilyeneket beszélek, hát a gyerekük vagyok, elő nem állhat olyan véreslázas járvány, hogy ne akarjanak megölelni.

Akkor és ott értettem meg végre, amit évek óta pofázok. Hogy erős a szeretet, erősebb minden halálnál, minden félelemnél. És basszus, tanultam én messziről jött, nagypecsétes gurutól, mégis a szüleim a legnagyobb tanítóim mind között. A szüleink és nagyszüleink, akik nem dumálnak, hanem így élnek.

A szüleink, nagyszüleink: az ő szeretetük a szenvedések, világkatasztrófák tüzében edzett, acélos szeretet. Középmély pátosszal azt írhatnám: kötelességünk figyelni és vigyázni rájuk és tanulni tőlük, hogy az ő megtartó ölelésük erejéből táplálkozva előrébb-feljebb jussunk az Öröm útján. És hogy a mi gyermekeinket már onnan, a tisztább levegőből, magasabb rálátásból indítsuk útnak. Ez volna talán a családrendszerek, nemzetségek egyik értelme.

Most, ezekben a napokban, amikor a felszínen csak az látszik, hogy bevásárolunk a szomszédban lakó magányos nénikének, egyébként meg otthon kuksolunk és naplót írunk meg mandalát színezünk, a mélyben elindul a mindent átalakító, gyökeres változás. A lüktető, lelkes, fiatalság mindentudásától mámoros elménk és tettvágyunk segítséget kap. Gyökeret kap a virág, ágakat a lomb.

Hosszú-hosszú idő után újra összeül a Vének Tanácsa.