Oldal kiválasztása

A hagyományos, apró darabkás kirakós játék (a puzzle) viharsebesen képes felkergetni bármilyen tetszőleges falon. Ami másnak nyugalmat hoz, nekem vegytiszta őrjöngést. Ebből a szempontból (is) fordítva vagyok bekötve. Pedig van Szűz és Bak érdekeltségem is épp elég ahhoz, hogy passzoljon nekem ez a fajta játék, de mit tehetünk, istennek se passzolik mégsem.

Ellentétben az IKEA-bútorok összeszerelésével, amit – pironkodva vallom be – már-már betegesen élvezek.

Mostanában sok komódot, nagy szekrényt, padot, miegymást volt szerencsém (és tényleg!) összerakni, ezen tevékenység közben pedig ráérek figyelgetni magam.

Úgy készülök hozzá, ahogy más ember a szexhez, meditációhoz és hasonlókhoz. Már a gondolat is kellemes bizsergéssel tölt el, hogy itt most szerelve lesz. Szépen kikészítem a szerszámokat, és amikor kinyitom az útmutató füzetet, az rendesen olyan érzés, mint amikor a karmester kiteríti a partitúrát. Sosem mulasztom el megcsodálni, micsoda mérnöki teljesítmény már az is, ahogyan ezek a dobozok be vannak pakolva. Lenyűgöző.

Aztán kezdetét veszi a gyönyörteljes folyamat.

Első kép. Precízen le van rajzolva. Csak meg kell fejteni, beforgatni, egymáshoz illeszteni a megfelelő darabokat.

Második kép. Harmadik. És így tovább: szépen összeáll a bútordarab.

Végig tökéletesen egyértelmű és logikus. Egyes lépések csak három-négy fázissal arrébb nyernek értelmet, ám én mégis csinálom úgy, ahogy le van rajzolva. Pontosan úgy. Ágálás nélkül. Megkérdőjelezés nélkül. Durca nélkül.

Sosem lapozok előre. Mindig figyelmesen betartok minden utasítást, pontról pontra lépegetek végig az egész füzeten. És a végén ott a kész bútor.

És csak most jöttem rá, mi ebben a hátborzongató spirituális tanítás.

Mindig elég az aktuális lépésre figyelni. Mindig teljesen, tökéletesen elegendő, ha az aktuális fázist megcsinálom tökéletesen, éppen úgy, ahogy a füzetben le van rajzolva, és ahogy minden – logikusan bekészített és precízen kiszámolt – aprócska (vagy nagyobbacska) alkatrész ott van a kezem alatt.

Minden benne van a dobozban, amire szükség van a folyamatban.

Az útmutatóban pontról pontra logikusan, érthetően és pontosan le van rajzolva minden tennivaló.

Tökéletesen elég arra figyelni és azt megcsinálni, ami az aktuális lépésben ábrázoltatott.

A Vezettetés iskolapéldája.

Nem lapozok előre és nem türelmetlenkedem, hanem csinálom a dolgomat és arra figyelek, ami akkor és ott az aktuális lépés.

Maradéktalanul a jelenben vagyok. Nem érdekel, hogy az előző lépéseknél mindent jól csináltam-e, mert tudom, hogy igen. Nem érdekel, hogy hogyan kell majd a szekrényajtókat felcsavarozni, mert teljes bizonyosságom van arról, hogy amikor odaérek, azonnal ott lesz a megoldás, az útmutató egyszerűen érthető.

Így csinálom szépen lépésről lépésre, és a végén ott áll a jutalom: a tökéletes darab.

Minden egyes IKEA-bútor esetében maximálisan bízom a vezettetésben és teljes bizonyosságom van arról, hogy az eredmény pontosan olyan szuper lesz, mint amit a katalógusban láttam. Nincs kételkedés. Nincsenek felesleges sallangok. Nincs türelmetlenkedés. Nincs sopánkodás. Nincs aggódás. Nincs félelem. Nincs szétszórtság.

Egyszer történt meg, hogy fordítva szereltem be egy fiók oldallapját, amit már bajos lett volna szétszedni. Akkor ott volt mellettem a Férfi, aki hozta a fúrót, kimérte, bejelölte, kilyukasztotta – és újra úton volt a tökéletesség.

Deus ex machina.

A mostani projectem: hogyan ültessem át az IKEA összeszerelési útmutatójához való hozzáállásomat a mindennapi életembe.

Nem mondtam volna? Utólag az életem minden munkadarabjához is be tudom azonosítani az útmutatót, a fázisokat, a logikát. És persze akkor is minden logikus, egyértelmű, éppen akkor áll rendelkezésre, amikor ideje van, és a többi is mind-mind stimmel.

Csak valahogy ott – a folyamat hevében – nem fedezem fel az IKEA-analógiát. Most tehát azon dolgozom, hogyan lehetne időben előre hozni bizonyos dolgokat… a bizalmat és a nyugodtságot legalább.

Egyedül vagyok a világon, vagy nektek is volt már hasonló élményetek?

Pálcák a kézben, áldás az úton.