Az Uránusz, a Jupiter és a Plútó viszonylag hosszú ideig háromszöget játszik a csillagos égbolton. A hosszú idő lehetőséget ad arra, hogy sokféleképpen tapasztaljuk az általuk kiváltott hatásokat, sok oldalról bogozgassuk a csomónak látszó élethelyzeteket.
Kép: pinterest.com
Ma abból az aspektusból indulunk ki, hogy a háromszög alapja az Uránusz-Jupiter szembenállás, csúcsa pedig a Plútó. És hogy van hátráló bolygó is az egyenletben, szóval a visszatérő helyzetekre is érdemes figyelni.
A háromszög alapja azt mondja, hogy mostanság az igazságok erős kiderülési hajlandóságot mutatnak. Fokozottan igaz ez az életünkben ismétlődő helyzetekre, emberekre. Ha van olyan igazság, ami (talán váratlanul) ki tud derülni (tehát eddig rejtve volt), annak tanítása mindig fontos.
A Jupiter ráadásul a Spicával áll együtt (Kalászcsillag, aratás). A rossz hír, hogy most megesszük, amit főztünk. A jó hír ugyanez. Magunknak főzünk. Ahogy tudatosítjuk ezt az egyszerű tényt, azonmód rájövünk, hogy hatalmunkban áll változtatni a hozzávalókon. Hát jó, a mai ebéd talán még kicsit keserédes, de a holnapit már mindenképpen korrigálhatjuk.
Az alap tehát az, hogy a tiszta igazságok kimondásával rendeződnek, helyükre kerülnek életünk dolgai. Ez a bázis. Sokszor ez szenvedéllyel (lelkesedéssel) jár, hirtelen, akár váratlanul. Erre az alapra aztán fel lehet építeni a gyógyulás templomát. Itt az ideje a radikális változtatásoknak, a nagy fejlődési ugrásoknak. A jó értelemben vett radikális konzervativizmusnak: minden, ami örök érték, marad, a többivel irány a szeméttároló.
Tekintve, hogy az égi geometria egyenlő szárú derékszögű háromszöget formáz, gyaníthatjuk, hogy az anyag világának most főszerep jut. Gondolhatunk itt például arra, hogy tele van a padlás a szép szavakkal. A tettek a fontosak. A konkrét fizikai eredmények. Bármilyen fizikai eredmény. Bármilyen, a fizikai világban akár energetikai (hangulati) szinten, de már megnyilvánuló változás.
Szép szelíden az önismereti út az általános műveltség részévé válik. Ez örvendetes. Azonban jó, ha szem előtt tartjuk, hogy az önismeret, a mágia, az ezotéria, stb. az ANYAGBAN vizsgázik. A „hol tartok?” tűpontosan leolvasható, ahogy körülnézek a világomban. Ez a Paksi-féle „no kecmec”. Bőrkeményedést meditálhatok a gyökércsakrámra – ha az életemben (konkrétan, a mindennapok szintjén) minden változatlan marad, akkor csak az időmet vesztegetem.
Az, hogy ránézek erre, és kimondom őszintén, hogy bizony egy-két helyen szorgalmasan gyakorlom a spiri-alibiket (minél ügyesebb vagyok, ezek az alibik annál rafináltabbak), már tekinthető az igazság (könyörtelen) kimondásának, ami alapja lehet a fejlődésnek. A változtatásnak. Mert ahogy én csinálom, változtatni is én tudok rajta.
Az, hogy ma délben ecetes-borsos vaníliasodó volt ebédre, nem determinálja a holnap valóságát.
Mert a saját életemben én írom a szakácskönyvet.
A Tiedben meg Te.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
