Oldal kiválasztása
Kép: wallsdream.com

Kép: wallsdream.com

Pénteken és szombaton markánsan érezhető a Mars-Plútó trigon, ami hatalmas erőt ad a kezünkbe gyakorlatilag bármivel kapcsolatban. Ez az energia a tanulást, emelkedést segíti. Ugyanígy a hétvége folyamán áll majd egymással szemben a Vénusz és a Neptunusz. Ez az égi helyzet a lélek mélyéből születő művészi alkotásokat és a sorsszerű szerelmek megélését húzza alá.

A most érkező napok rengeteg erejét használhatjuk akár arra is, hogy magunk mögött hagyjuk függőségeinket. Ennek első lépése, hogy rálátunk, miben voltak segítségünkre, hogyan váltak hasznunkra. Amikor függőségeinket vizsgáljuk, fontos érteni, hogyan szolgálnak bennünket, miért döntöttünk úgy sorozatosan, hogy őket hívjuk segítségül. Amikor ezeket a megértéseket és ráébredéseket bezsebeltük, ezerszer könnyebb elhagyni bármilyen és akármilyen addiktív szert vagy folyamatot, hiszen látjuk már, milyen űrt töltöttek be (illetve milyen fájdalmat enyhítettek) régebben az életünkben, tehát ezen űröket és fájdalmakat immár célirányosan gyógyíthatjuk, foglalkozhatunk velük, elkezdhetjük a szembenézést. Az égiek által rendelkezésünkre bocsátott erőlöketből minderre futja most.

Aztán ott vannak azok az érzelmi kapcsolataink, esetleg szerelmeink, melyek mélyen a racionalitás rétegei alatt erednek és sokszor erősebbnek tűnnek akaratnál, realitásnál, szándéknál, praktikumnál. Velük is foglalkozhatunk akár. Gyakran az egyetlen megoldásnak az látszik, ha minden észérv ellenére, minden ellene szóló esély dacára átengedjük magunkat az eseményeknek. Tudjátok… amikor – egyebet nem tehetvén – engedjük, hogy történjen minden úgy, ahogy akar.

Nem tudom, hogy vagytok vele, de én életem legzamatosabb, legigazabb élményeit ezzel a módszerrel szereztem.

Ideje van a szerelemnek, az egységélményeknek, és ebből következően annak is hűdenagyon ideje van, hogy a kettőt összeolvasva a szerelmen, szexualitáson keresztül éljük át az eksztázist, az ősbizalomból eredő istenélményt, a tárgy, alany és feltételek nélkül megnyilvánuló és önmaga gyönyörűségére kiáradó szerelmetesség varázslatát.

Pálcák a kézben, áldás az úton.