Blog

2018. dec. 2.: Antares és lélekerő

December – egyben az adventi időszak – első vasárnapján a Nap együttáll a Skorpió szívével, az Antares csillaggal, és érezhető lesz már a Mars-Neptunusz találkozó is.

Az utóbbi időszak sűrű eseménydömpingjében ráláthattunk az idejétmúlt, lejárt dolgokra életünkben, és meg is volt (van) a megfelelő energetikai támogatás azokat gyorsan és véglegesen lezárni. (Aki persze maszatolni akar, maszatoljon, aki fájatni akarja a lelkét, fájassa, ez is teljesen szabad.)

Kép: pinterest.com

Advent első vasárnapján indítjuk a várakozás idejét, mely hátra van a Fény születéséig. Ezekben a hetekben ideje van a számvetésnek, akár a hagyományos Luca-mágiát alkalmazva, akár vonalas füzetet, akár más segítséget. Ezen a vasárnapon elindul egy időszak, mely karácsonnyal zárul, és például nekem még sosem tűnt fel eddig, hogy bár 4 adventi gyertyát gyújtunk, azért ez mégis egy bő háromhetes időszak, vagyis jelen vagyon itt is a mágikus 21-es szám, amely a hagyomány szerint például elég arra, hogy új szokásokat honosítsunk meg életünkben. (Új szokásnak minősül az is, ha felhagyunk valamely lehúzó rutinunkkal, imigyen a destruktív szokás hiányát tekinthetjük újnak.)

Ezen a vasárnapon érezhető már a Marsnak és a Neptunusznak a találkozása a Vízöntő jövőbe ömlő folyamánál. Lelkünk ereje tehát a jövőnk tisztaságának szolgálatába állítható. A Mars-Neptun alapjáraton az erő és a mélylélek összekapcsolásáról szól, a bolygóanalógiák tetszőleges permutációjában. Nekem egyik kedvencem, hogy eldönthetem, hogy a lelkem mélyén lakó vágyaknak adok erőt, illetve határozhatok úgy is, hogy a lelkem tárnáiban fészkelő (igaz) vágyaimat használom erőforrásként, hajtóanyagként a továbbiakban, a saját sorsomhoz képest. A csillagközi helyzet annyival járul hozzá a hímzéshez, hogy mindez most a tiszta, szabad (tehát emberhez méltó) jövő érdekében zajlik. Amúgy meg tudhatjuk, hogy a jövő csupán ábránd, a múlt csupán emlék, az egyetlen valóság a jelen pillanat, de azért mindig ott kering a Nap körül a Jupiter is, aki a téridő szabályrendszerében értelmezhetővé teszi a jövőtervezést, és ő az is, aki összeköti egymással a régmúltat és a távoli jövőt, mégpedig a szeretet bölcsessége által.

És el is érkeztünk az adventi felütés másik lényegi mozzanatához, amely pedig a Nap és az Antares együttállása. Az Antares csillag (a magyar hagyomány Szépasszonya) találkozik a cselekvő énünket és a világosságra törekvésünket jelképező Nappal. Felmerülhetnek olyan kérdések, hogy “kit szeretek igazán?” “hogyan nyilváníthatom meg a mindent átlelkesítő szeretet ideáját a hétköznapjaimban?” és ilyenek.

Érdekes játék azon mesterkedni, hogyan bájoljunk mosolyt fáradt, közönyös, keserű (vagy egyéb módon mosolymentes) arcokra. És érdekes figyelni aztán, hogy a mi hangulatunk hogyan változik ezen játékok folyományaképpen.

Személyes hangvétel következik.

Egyik legfőbb törekvésem, hogy úgy éljek, hogy semmit ne kelljen megbánnom, főként az elszalasztott alkalmakat ne. A minap mégis beleszaladtam egy ilyenbe. Történt ugyanis, hogy a 6-os villamoson utaztam, elég sokan voltunk, amikor felszállt egy gyönyörű fiatalember, kerekesszékben. Az első gondolatom, a nyelvemre önkéntelenül odasorjázó szavak úgy hangzottak valahogy, hogy “ejha, te legény, tudod te, hogy milyen szép vagy?”

És sajnos visszanyeltem a mondandómat. Mert azon kombináltam, hogy nehogy kellemetlennek érezze, nehogy gúnynak vegye, nehogy bántsam. Pedig lehet, hogy nem is tudja, hogy nekem abban a napszakban az ő szeme volt a két legszebb mélybarna tükör, amiben gyönyörködtem, talán nem tudja, hogy odafeledkezett a tekintetem a mesterien formált, szép ígéretű ajkaira, és hogy Michelangelo Dávidja csadort húzna, olyan markáns (ugyanakkor finoman érzékeny) arcéle volt (van) annak a legénynek. Iskolapéldája ez az elszalasztott lehetőségeknek. Mert talán örömöt loptam volna a napjába, ha akár csak összekacsintunk, és a szememmel mondom el mindezt. De annyira megdöbbentő és összezavaró volt az arca, hogy megkukultam és átmentem tétova bakfisba, így a pillanat tündeszárnyakon tovalibbent.

Nem vagyok meggyőződve, hogy mindent ki kell mondani, sőt. De vannak érzések, amik mindenféle érdek és háttértudás nélkül jelennek meg a lélekben, függetlenül rációtól és praktikumtól, és bölcsen tesszük, ha ezeknek az érzéseknek teret adunk.

Szóval aki ismeri a vonzó fiatalembert (húsz éves lehet, talán picivel több), legyen kedves megmondani neki, hogy tök jó, hogy villamossal közlekedett a minap. És aki nem ismeri, de hozzám hasonlóan került már ilyen helyzetbe, esetleg töprengjen el, milyen indokok alapján éri meg visszanyelni az elismerés, öröm, kedvesség szavait – akár vadidegenekkel kapcsolatban is. Mert az Antares éppen arról híres, hogy ember és ember között szabadon áramlik az a szeretet, amelyik a másikban az Isten arcát látja és ismeri.

Az elszalasztott alkalom okán pár napja tudatosan keresem az utcán az emberek arcán a jelet. Tudatosan fordulok oda a többiekhez – igen, azokhoz is, akik irányjelzés nélkül váltanak sávot a féktávolságomban – valami mélyről fakadó, magyarázhatatlan ámulat-félével. A kísérlet eredménye leírhatatlan. A kalandvágyók kipróbálhatják.

A kísérlettel párhuzamosan újra visszakaptam az egyszer már enyém volt tudást, hogy ugyanis minden emberben ott a Szikra. Mindannyian képesek vagyunk rezonálni egymás Antares-kódjára – mondanám, ha spiriconteoval akarnálak fárasztani benneteket. De nem akarlak. Elég, ha engeditek működni a lelketekben lakó Antares-erőt.

Pálcák a kézben, áldás az úton.