Blog

2018. jan. 9.: Aphrodité, Apollón, Hádész és a többiek

Tudjátok, lesz kedden az a pöpec kis együttállás a Bak jelében… ami nagyjából alkalmas arra, hogy (a) felforgassa életünket bármely vonatkozásban, vagy (b) új alapokra helyezve tegyen rendet életünkben – bármely vonatkozásban. Ha van olyan időszak, amikor minden és bármi megtörténhet, mindez a pillanat tört része alatt, akkor ez a mostani az.

Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

A Bak jele ezidőtájt erőst hajaz a július közepi balatoni szabadstrandokra. Zsúfoltság van energetikai értelemben, amit csak fokoz 11-én a Merkúr, aki ezt az időpontot választja majd a Bakba lépésre (hacsak addig meg nem gondolja magát, ami neki nem volt eddig szokása).

A Bak jeléhez – ahogy már párszor átvettük – a fejlődés tartozik, a lépésről lépésre haladás és az időben megtett lépés. Ez a stáció önmagában nem lenne gyors és radikális, ám itt van nekünk most a Plútó, aki intenzíven gondoskodik arról, hogy a türelmetlenek fodrosra nyalogathassák a szájuk szélét. Mert miről is van most szó? Hát arról, hogy mindazon sorsforduló, aminek immáron elérkezett az ideje, az végbemegy. Ha szépen, türelmesen előkészítettük (teszem azt időben megtett apró lépésekkel), akkor az egész folyamatot végigélvezhetjük egy virágos réten ringatózó habfotelból. Ha viszont elsunnyogtuk ezt a részt, vagy hiányoztunk az iskolából, amikor a magunkért vállalt felelősséget és az egyenes gerincet (na jó: önmagunkért való kiállást) tanították, akkor a habfotel helyett esetleg raftingoló villamosszékben találhatjuk magunkat. Ilyenkor mantrázhatjuk (tényleg segít), hogy ha így van, hát így van jól.

Bak-időben mindig (tehát mindig) előkerülnek a valódi értékek, az örökérvényű dolgok. A Nap-Vénusz együttállás ezúttal a kapcsolatok világára irányítja a figyelmünket. Szerepet játszanak persze a művészetek is, csak azért írok mindig kapcsolatokról, mert talán mostanában az a szegmens kiemelt figyelmet kap. (Hihi, mert mikor nem?) Az is megtörténhet, hogy egyes kapcsolatokat bizonyos művészettel kapcsolatos élmények lendítenek tovább a holtpontról. Lehet ez tánc, színházi élmény, zenei behatás, egyszerűen bármi. De művészettől független általánosságban nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a holtpont jelen időszakban nem az a hely, ahol huzamosabb ideig tartózkodás foganatosítódik, légyen szó bár szerelmekről, hivatásról, vagy akár otthonnal kapcsolatos kérdésekről (akinek ez aktuális).

Jó hír az eddig írtakon túl, hogy a Bak jele implicit módon magában hordozza a fejlődést, (előre)haladást. Benne van az a finom előre-felfelé energetika, ami biztosítja, hogy most ne már megint már folyton már hátrafelé tötyörögjünk, és hogy szegény réz ezúttal b@szatlan maradjon végre. Most jön az a rész, hogy a (gyökeres, gyors és radikális) változás kivétel nélkül a fejlődést és előremozdulást szolgálja sorsvonalunkon (akkor is igaz ez és bizonyos, ha esetleg első ránézésre nem úgy érződik). A kapcsolatokban megmutatkozik, melyik vérzik el a gyakorlat próbáján és melyik léphet felsőbb osztályba.

A fent nevezett hármas együttállásról (ahogy bármelyik égi tüneményről) hetekig, ezeroldalakat lehetne írni. Ehelyett arra biztatom magunkat, hogy menjünk ki az Élet sűrűjébe bele, és tapasztaljuk saját bőrünkön, mi mindent jelenthet ez.

Ideismétlem saját meggyőződésemet, mely szerint a nagy ezospiri maszlagból kizárólag az ér valamit, ami megmutatkozik az anyag világában. Szellemi szinten mindig minden rendben van, szellemi operációkért tökéletesen felesleges anyagba születni. De ha van közöttetek, aki gördülékenyen kommunikál (átmenetileg) testben nem állomásozó entitásokkal, ugyan kérdezze már meg tőlük, mit gondolnak a nyelven szétáradó nyárédes, napmeleg, istencsókolta eper zamatáról, vagy egy amolyan késleltetés nélküli, létberobbanó, égig emelő ölelkezésből kifolyólagos testszerte átélt gyönyörűségről – hogy a nyári napsütés érintését a meztelen bőrünkön, vagy a langyos Balaton selymét (ugyanott) már ne is említsem. Majd figyeljétek, ahogy zavartan húzogatják éteri ingecskéjük virtuális szélét, merthogy a fenti kérdésekkel kapcsolatban a semminél is kevesebbet tudnak. Övék az univerzum minden bölcsessége – kivéve azt a párat (tudjátok: az érzés, amikor olyan nagyon kell pisilni, hogy jobban nem lehet, és akkor az édes elengedés legelső pillanata… vagy amikor sivatagi szomjúságban megérkezik az édes-drága első korty friss forrásvíz… és a többi ilyen)… azt a párat, amit csak testbe születve lehet megtanulni, átélni, keresztülérezni. Amiért ez az egész színház történik.

Mi értelme leszületni, ha mindig megmaradunk a steril, fénytiszta elmélet síkján? Mi értelme volt vállalni a fogantatás vákuumát, a gyermeklét ketreceit, az öntudatra ébredés bábállapotát és napvilágra vergődését, ha nem az anyagi világ csodáinak konkrét, sajátbőrös tapasztalása? (Említettük volt, hogy a tapasztalás mint olyan szintén a Szaturnuszhoz, és így a Bak stációjához tartozik? A tapasztalat adta bölcsesség a legtutibb az összes között – csak mondom.)

Mindannyian – kivétel nélkül – azzal a fehérizzó, boldog vággyal indítottuk jelen inkarnációnkat, hogy elegünk volt a szellemi létezésből, akarunk jönni megmérni magunkat az anyag mércéjével, színes-szagos játszótéren. Akarjuk csinálni konkrétan, kézzelfogható eredményeket alkotva mindazt, amiről szivacsosra tanultuk már az örökfényű lelkünket. AKARTUK, világerős vágytól hajtva-kényszerítve ezt, ami ITT ÉS MOST VAN.

Akkor kérdezem tisztelettel: mi a kénköves ólomszipkás istennyiláért nem csináljuk, amiért idejöttünk?

A kérdés természetesen – ahogy általában – költői. Csupán jelezni kívánom, hogy a jelen kisdolgozat tárgyául szolgáló együttállással (tetézve a Skorpió jelében együtt táncoló Marssal és Jupiterrel) azt kívánja jelezni a Nagy Rendező, hogy

„KAMERA FOROG.

CSENDET KÉREK!!

TESSÉK!!!!!!”

Pálcák a kézben, áldás az úton.

>