Blog

2019. szept. 23.: Mérleg Nap

Aki hétfő reggel lustálkodásra adja a fejét, a reggeli gyógytea közben láthatja, amint kezdetét veszi a csillagászati ősz: a Nap átlép a Mérleg zodiákusi jelébe, a Vénusz uralma alá. Csillagképi értelemben persze még csak most jár az Arató Szűz elején, de ez a csillagkép úgyis hosszú, mint a téli éjszakák, úgyhogy lesz még róla szó bőven.

A Mérleg jelében a kapcsolatainkra irányul a figyelem. De nem csak úgy, ahogy a bulvárasztrológia hirdeti, hogy most aztán mindenki szerelmes lesz (kivéve, ha ebben hiszel, mert akkor de). A kapcsolatokban meglévő (vagy meg nem lévő) egyensúly kerül(het) fókuszba. Ez olykor kemény szembenézés azzal, hogy mit adunk bele a közösbe és mit veszünk ki belőle. Persze értem én, hogy ez (jó esetben) nem biznisz, csak hát akkor is ott van az a kellemetlen jelenség, hogy ha az egyik fél virágzik, a másik meg sorvad, akkor valószínűleg a közös működésükben van egynémely csikorgás.

Forrás: Pinterest.com

Alacsony szinten a Mérleg hozhat sunnyogást, mert ilyenkor hajlamosabbak lehetünk kerülni a konfrontációt. Csodálatos lehetősége ennek az időszaknak arra rálátni, hogy a hazugság mindig fáj (a kegyes is, amikor kiderül), és hogy a legtisztább és a legjobb út az önazonosság. Nem azt mondom, hogy ne hazudjunk a másiknak. Vagyis nem így mondom. Mert a „tiszteljük önmagunkat és társainkat annyira, hogy nem nézzük őket hülyének, hanem eléjük állunk a valósággal” pont ugyanezt jelenti, és benne van a lényeg is.

A Vénusznak a Szaturnusszal formálódó kapcsolata miatt most ráadásul előtérbe kerülnek a (pár)kapcsolatban megtett lépések, lebontott akadályok, áthágott korlátok. Ez a hatás most erőteljes lesz, hiszen mindkét bolygó uralmi helyzetben vándorol. Párkapcsolati értelemben történhet úgy is, hogy leomlanak falak, amint tiszta önvalónkat tesszük be a közösbe. Kendőzetlenül. Tudom, hogy könnyebb írni, mint csinálni, de azt vallom akkor is, hogy az a kapcsolat, amelyik nem bírja el a valódi arcunkat, nem érdemes arra, hogy éljen.

Ahhoz, hogy megérkezhessen a harmónia, hogy ledőlhessenek a falak és megtehessük azokat a lépéseket, szükséges most, hogy a múlt bizonyos részeit magunk mögött hagyjuk. Nem azért, mert rossz (volt). Hanem azért, mert a vándorlás olyan, hogy el kell vennem a hátul lévő lábamat onnan, ahol van, és előre kell tegyem ahhoz, hogy haladhassak. Ha beleragadok a múltamba, akkor a múlt sarával fröcskölöm össze a társam (esetleg tiszta) arcát, az meg nem használ az Univerzumnak se, hát még nekem.

No ugye.

Pálcák a kézben, áldás az úton.