A cselekvő, teremtő erők – immár a húsvéti rítusok és elmélyülés csodájában megtisztulva, újjászületve és átnemesítve – elindulnak, hogy munkához lássanak tavaszi hétköznapjainkon is. Semmi más dolgunk ezzel nincsen, mint saját ritmusunkban haladni szellemünk fénye felé, közben figyelve a kedves-halk belső hangra, aki mindig mondja, merre van az előre.
Kép: alphacoders.com
Tudjátok… onnan ismerhetjük fel, hogy az utunkon járunk, hogy minden szükséges dolog erőfeszítés nélkül, magától történik, senki nem vár köszönetet, a szívünk mégis csordultig tele hálával. Amikor azt a feladatot (küldetést, hivatást) végezzük, amelynek teljesítését saját magunkkal kötött kozmikus szerződésben vállaltuk, jobbára mindig süt a nap, örömmel indulunk neki minden napnak, a tárgyi és anyagi feltételek maguktól jelennek meg életünkben. Megérkezünk Isten tenyerére.
Régi tévedés, hogy a sült galamb nem repül… igenis repül ő, csak tudni kell hívni.
Figyeljetek oda a hétfőről keddre virradó hajnali álmokra: az ünnep búcsúzóul üzenetet varázsol álmainkba a szabadságról, anyagi boldogulásról. Hajnaltól kezdve elég, ha lelkünkre figyelünk, ő majd tudja a szabadsághoz vezető lépéseket. A „hogyan” a legkevésbé sem a mi dolgunk, és talán ez az egyetlen dolog, ami az életben „hit” kérdése. De ezt sem hitnek nevezném, inkább bizalomnak. Bizalomnak abban, hogy a Létezés nem egy szívás-köredzés, hanem fejlődési út, játszótér, élményház. Bizalomnak… önmagunkban.
Kedden még mindig erős vágy hajt bennünket saját igazságunk után. Tudjuk, hogy az igazságot nem kaphatjuk kívülről. Megjelenik a késztetés a tanulásra, a bölcsesség megszerzésére. Az utazás most mágikus cselekedet (utazás akár földrajzi, akár szellemi, akár egyéb értelemben).
A szeretet bölcsessége, az eddig összegyűjtött tudás (amely nem azonos a könyvekből megszerezhető információk sokaságával) most kopogtat a gyakorlat ajtaján.
Itt az idő, hogy megnyilvánuljon szeretetünk a fizikai világ szintjén. Itt az idő, hogy felhagyjunk a sodródással. Sokkal szórakoztatóbb ennél, ha mi magunk alakítjuk az áramlatokat.
Játszani hívlak Benneteket: igazoljuk minél több saját példával a gondolatot, mely szerint „a lehetetlen csak egy vélemény”!
Ha bárkitől azt halljátok, hogy ezt vagy amazt az álmotokat miért nem lehet megvalósítani, mindig jusson eszetekbe, hogy a franciaországi tudományos körök az első sikeres repülési kísérleteket követően is meggyőződéssel vallották, hogy a levegőnél nehezebb tárgyak soha nem fognak repülni.
Álmaink megvalósításának első lépése, hogy merjünk álmodni. Hogy legyünk tisztában vágyaink, ideáink természetével, hogy legyenek álmaink.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
