fbpx

Blog

Az Élet negyven órája

Keddtől kezdve válik minden szinten érezhetővé a húsvéti papírsárkány, amiről Veres Mónika olyan kimerítő részletességgel ír ITT és ITT.

Ehhez jön még a reggeli Telihold kiteljesedést hozó, érzelmeket dagasztó, maximumra járatott energiája. És akkor innen indítjuk azt a pár napot, amelyben átélhetjük a húsvéti ünnepkör ősi, „eretnek” és „pogány” hagyományának misztériumát.

Péntek délután 3 órától van körülbelül 40 óra, amikor a transzcendencia kézzelfogható tapasztalássá válhat. Nem azért, mert egyszer valami csőcselék fára szögelt egy tanítót (aki a legkevésbé sem az utána következő nemzedékek bűneiért halt meg – ha igen). A legenda itt is allegóriákban beszél, és így rejti az orrunk elé, amit át akar adni annak, aki figyel.

A következőkben elmesélek Nektek egy technikát, ami segíthet egy fokkal tisztábban látni, érzékelni. Azért most teszem ezt, hogy legyen ideje megszületni a döntésnek: akarjátok-e ezt a „beavatást”.

A fizikai világban nagyon egyszerűen jelenik meg ez a negyven óra: az ember péntek délután háromtól vasárnap reggelig csak vizet vesz magához. (A negyvenórás húsvéti beavatás alapötletét Somlósi Lajos előadásából merítettem.)

A titok – miként mindenkor – most is a belső tartalom, és a lélekhogyan.

Húsvét hetében jó eséllyel már nem kerül a szervezetünkbe sem hús, sem zsír. Hét elejétől kezdve tudatunkba helyezzük, hogy a szóban forgó negyven órában meghozzuk az éhség áldozatát azért, hogy közelebb léphessünk a bennünk élő Istenhez. Egyszerű elhatározás ez, rövid, nekünk szóló. Semmilyen böjt, tisztítás nem való kirakatba.

Egész héten könnyebb ételeket eszünk, ráérősebben gondolkodunk, befelé figyelünk, nem kergetjük magunkat.

140415Pénteken aztán három órakor letesszük az ennivalót (és lehetőleg nem úgy, hogy 14:58-kor gyűrjük be az extra vega pizza utolsó falatját). Gyújthatunk gyertyát, lehet ez egy szép szertartás. Immár fizikai síkon is jelképezzük az anyag elengedését azért, hogy előtérbe kerülhessen a szellem.

A „böjt” ideje alatt fogyasztott vizünk legyen tiszta, energetizált. Származhat forrásból, lehet tisztított víz, melyet áldással, Reiki szimbólummal, zsinórmintával, kristályokkal (stb.) feltöltünk a Fény és a szeretet információjával. Ügyelünk arra, hogy a testünkbe kerülő tiszta víz hordozza azt a programot, amivel nekivágtunk a nagyböjti finish-nek. Kérhetünk megbocsátó szeretetet, megértést, magasabb tudatállapotot, bármit.

Szombaton előfordulhat, hogy a mérgek szervezetből való távozását fejfájás, rosszkedv kíséri. A fejfájás azonnal megszüntethető (vagy eleve megelőzhető), ha vízben oldott magnézium-kloridot iszunk, 2-3 dl-t. Csak arra figyeljünk, hogy utána ne nagyon menjünk el otthonról, mert ez a koktél gyorsan távozásra készteti emésztőrendszerünkből a mérgeket. A hangsúly azon, hogy gyorsan.

Szombaton legyen nyugalom, elmélkedés, ima, befelé fordulás. Igazán elszántak kipróbálhatják a böjt időtartama alatt, hogy meghatározott ideig (vagy akár végig) némasági fogadalmat tesznek, és nem kommunikálnak környezetükkel. Nincs írás, nincs csacsogás, no Facebook. Befelé hallgatás van. Elmélkedés. Csend. Nyugalom.

Szombat este, a vasárnapra virradó éjjel álomban, illetve virrasztásos meditációnál, esetleg a vasárnapra virradó hajnalon megérkezik a vágyott gondolat. Jön a válasz, amely – ha nem is kínál végső megoldást – de újabb lépést mutat meg, amerre aztán tovább lehet indulni.

A rákészülés, várakozás, böjt és egyéb cirkumstanciák nem azért kellenek, hogy érkezzen a válasz, jöjjön a sugallat. Mert nevezettek jönnek úgyis. A ceremoniális mágia azért kell, hogy képesek legyünk őket felismerni, észrevenni, befogadni.

Hogy vasárnap Isten támadjon az Emberből.

A hét első napjaiban erre a minőségre kezdhetünk felkészülni mindhárom (fizikai, lelki és szellemi) síkon.

Pálcák a kézben, áldás az úton.