Gondolatainkat az elmúlt néhány napban erősen átszínezte az érzelemvilág, az elmélyülés igénye. Most egy ideig ez a hatás gyengül, helyette újra teljes erővel visszatér a gondolati szabadság iránti vágy. Ismét váratlan, újító, zseniális inspirációkat kapunk szellemi szinten, és továbbra is rendelkezésünkre áll minden eszköz ezek megvalósításához.
Ha van az életünknek olyan területe, ahol úgy érezzük, nem vagyunk maradéktalanul szabadok (biztos van, kis huncutok!), akkor ez az időszak ismét optimális ahhoz, hogy újra leüljünk és átgondoljuk, merre lehet a kijárat.
Helyezzük a tudatunkba, hogy megoldást keresünk. Fogalmazzuk meg precízen, milyen téren milyen segítséget várunk. És figyelmesen várjuk az apró hangocskát a váratlanul, hirtelen bevillanó ötletekkel.
Amikor azt írom: váratlan, akkor azt úgy értem, hogy váratlan. Amin erőlködve agyalunk, hogy begörcsöl az ötletizmunk, az nem a jó irány lesz. Akkor érdemes felkapni a fejünket, amikor hirtelen ott terem egy gondolat, amely tökéletesen elüt az előzőleg az eszünkben uralkodó környezettől, és eltűnődünk azon, hogyan került oda mégis. No, az lesz a jó ösvény. Mostanában ilyenből sok van, csak arról kell leszokni, hogy elhessentsük, vagy azonnal beledobjuk az „idióta agyrémek” fiókba. Mert ha így teszünk, a gondolattündérek bedurculnak és tojnak zseniális, ihletett gondolatokat szállítani nekünk. Megjegyzem nagyon helyesen, hálátlan és feledékeny makacs kölköknek én sem tenném szívesen.
Ellenben ha tisztelettel figyeljük-várjuk őket és minden felmerülő gondolattal eljátszunk és szívből megköszönjük az ötleteket, akkor egyre sűrűbben, egyre jobb ideák érkeznek. Véletlenül nyilván.
És akkor arról még nem is volt szó, hogy csütörtökön mindehhez kellő bátorságot is kapunk majd. Tudjátok: ahhoz, hogy ne csak kigondoljuk meg dumáljunk róla, hanem csapjunk a lovak közé és valósítsuk meg. Mert a másik oldalon legalább annyian dolgoznak értünk, mint ellenünk.
(A túloldalon senki nem dolgozik igazán ellenünk, el ne higgyétek!)
Pálcák a kézben, áldás az úton.
