fbpx

Blog

Én, Hádész

Szerdától ellentétes (mondhatni végletes) hatásokkal számolhatunk. És még nem is kell feltétlenül a külvilágig menjünk ehhez, kiválóan le tudjuk játszani ezeket a meccseket magunkban is.

Egyrészt érkezik a lélek rendjére való igény. Megjelenhet ez takarítás és eszeveszett kockásítás és elvágólagos tárgyrendezés formájában, de játszik az időbeli rend is. Amikor tök mindegy, hogy a tárgyak halmokban helyezkednek el, csak arra ügyelünk, hogy legyen közöttük közlekedőfolyosó; viszont lényegi szempont, hogy szellemileg minden a helyén legyen, és időben is minden a rendelt helyén történjen meg. Pontosan akkor, amikor optimális. Mint ahogy a természetben: a virág pontosan a megfelelő időben ontja pazarlóan illatát, és a gyümölcs sem korábban mámorítóan zamatos, mint ahogy ilyenné kell érnie.

A fizikai létezés káoszában a ritmus felismerése teremt rendet.

Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

Aztán itt van még a belső hangocska, aki most végtelenítve üvölti a fülünkbe, hogy műveljünk valami feneketlen felforgatást, valami nagyon ütős változást, mert a régi keretek között nincsen vigalom.

Azt súgja ilyenkor valami, hogy ne a közös nevezőt igyekezzünk megtalálni a totyhatagsággal, hanem váltsunk számrendszert, mégpedig rögvest.

Ismerős?

Ha szorít a cipő, ne a fűzőt lazítgassuk, hanem dobjuk ki az első kukába az egész lábbelit fűzővel, tűsarokkal és kemény kéreggel együtt, és induljunk meg mezítláb a selymes füvön. És ne érdekeljen, mit mond a társadalmi elit.

Eljött az ideje a gondolkodásnak. Ha a társadalmi, vallási vagy kulturális kórusvezetők igazán akarnák, hogy jobb legyen a világ, akkor jobb lenne a világ.

Ez így nem megy. Botorság mástól várni a változtatást. Ha folyton lepasszoljuk a labdát, sosem tanulunk meg sem pattogtatni, sem ujjon pörgetni. Isten diszkriminatív világot teremtett, ahol a sarokban ücsörgésért és a bégetésért nem jár pont. A közhiedelemmel ellentétben a jutifali nem táplálék.

Pálcák a kézben, áldás az úton.