Vajon vannak olyan napok, amikor a rend érdekében mozgatunk meg hatalmas erőket? Amikor úgy érezzük, káosz van körülöttünk, és vágyunk a nyugalom hűvöse után? És rájövünk, hogy a nyugalom és a béke eléréséhez még egy kis erőfeszítés kellene… csak másik irányba?
Kép: photoshopcreative.co.uk
Vajon történik néha, hogy tudjuk, hogy aprólékos munka lesz és talán egy élet is kevés rá, mégis belevágunk, mert érezzük magunkban az erőt?
Vajon hogy van az, hogy a szenvedély – aminek a fizika törvényei szerint a széthullást és a káoszt kellene támogatnia – jó irányba terelve igaz és gyönyörű dolgokat hoz létre, és visszavezet bennünket saját belső RENDünkhöz?
Vajon milyen furcsa logika alapján kaptuk vágyainkat és lobogó érzelmeinket iránytűnek, és mindezt olyan precízen kivitelezve, hogy sehogy máshogy a helyes úton ne maradhassunk, csak ha élő, reszkető fényük után tájékozódunk…
Nem különös, hogy az anyag sűrű világában pontosan az érzelmek, ösztönök és láthatatlan erők jelentik a fejlődést? Hogy a láthatatlan uralása vezet el a megfogható uralásához is?
Miért van, hogy időnk nagy részét kulcsok és válaszok kutatásával töltjük, és mégis megremeg a kezünk, amikor az utolsó zár karnyújtásnál közelebb kelleti magát?
Lennének még kérdéseim. De mindenkinek saját lehetősége és nagyszerű feladata, hogy tegye fel az övéit.
Majd válaszolja is meg őket.
Úgy is, ha egy egész élet kell hozzá.
Vagy több.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
