Hétvége jön, tavasz van, az égen pedig egy karakteres fénykötél birizgál bennünket teremtésre, párkapcsolati élmények gyűjtésére, alkotásra. A most következő napokban az új megoldások és szokatlan helyzetek keresése és generálása izgalmas kölcsönhatásba keveredik a férfi-női erők használatának, megélésének lehetőségével.
Akár kapcsolati vonatkozásban, akár teremtő alkotások motivációi mentén tekintünk az eljövő pár napra, a pálya mindenképpen mozgalmas. Lehetőség lesz a fénytelen dolgok elhagyására, a salak kiégetésére, valamint a teremtés, alkotás és a „külvilágra” való ráhatás megélésére is.
Tudjuk, hogy a tavasz egyébként is a vizek áradásáról, buzgó nedvekről, élet ébredéséről és termékenységről szól. Ebben az időszakban fizikai testünkkel is érzékeljük a tisztulás szükségességét, az ébredést; vérünkkel halljuk a lüktető Élet hívását. Kikeletkor nyitottabbá válunk új ismeretségekre, új benyomásokra. Olykor előfordul, hogy ösztönösen vagy tudatosan, de jobban kihúzzuk magunkat, hölgyek a reggeli fagyok ellenére is rövidebb szoknyát öltenek, az urak pedig nem gurítanak le még egy sört esténként, viszont reggelente talán felkelnek korábban, hogy fussanak egy kört. Tehát hajlamossá válunk tenni azért, hogy a másik nem figyelmét felhívjuk magunkra. És jó, ha tudjuk, hogy ez a késztetés független attól, ki mennyire boldog és teljes kapcsolatban él, vagy mennyire házas. Ez a gyönyörű tavasz velejárója.
Mostan van ideje a csábításnak, násztáncnak. Mint bármit a világon, ezeket a rítusokat is van lehetőség különbözőképpen megélni. Részemről (női testben élve és asszonyi eszközkészlettel operálva) gyakorlati szinten előnyben részesítem a delejezést a lasszós hajtással szemben, de Rejtő óta tudjuk, hogy ízlések és pofonok különbözőek, a lényeg a kibontakozás.
Na jó, azért van itt pár gondolat, mielőtt elkezditek kötni a dobócsomót.
A hagyományos táncban a férfi a vadász, az asszony a zsákmány. Nem erőszakolom a szerepeket, egyszerűen tapasztalatom szerint ilyen eszközöket kapunk, ezekkel működünk harmonikusan. Izgalmas lehet persze egy Artemisz-jellegű hölgy zsákmányául esni, de nem árt, ha tudjuk, hogy Artemisz amúgy szűz istennő és a férfiakat többnyire széttépeti a saját vadászkutyáikkal, vagy egyszerűen lenyilazza, meg ilyenek. Nem ítélek, de az én fogalmaim szerint a násztánc másról szól. Itt tehát most az Aphrodité (esetleg Perszephoné)-féle fonalat tekergetjük.
A hölgyek művészete, amit a legtöbben ösztönszinten művelnek (vagy művelnének, ha a bizonyos önismereti és lelki háttér olajozottan működne), az érdeklődés felébresztése. Annak a vágynak az elültetése a férfiakban, hogy elkezdjék a hajszát, hogy aktívan (lehetőleg nagyon aktívan) tegyenek a kívánt cél eléréséért.
(Tudtátok, hogy sokkal értékesebbnek állítjuk be utólag azokat a dolgokat, amiket nem kaptunk ingyen? Amikért komoly erőt, energiát, küzdelmet áldoztunk? Hm?)
Az asszonyi eszköztárban teli ládák állnak „ingerlés” felirattal. (Figyelem! Ingerlés alatt ne idegesítést, vagy agyeldobatást értsünk! Az ingerlés itt azt jelenti, hogy biztosítjuk a megfelelő szellemi, érzelmi és érzéki ingereket, amelyek bizonyos válaszok kiváltására alkalmasak.) Minden hölgyet jó szívvel biztatok arra, hogy használják ezeket a készségeket. Főleg azok a hölgyek, akik folyton a valódi férfiak hiányáról panaszkodnak.
Miért?
Mert az olcsó másolatokat nem lehet delejezni. Hiányzik belőlük a vas szilárdsága, ereje, ÉS mágnesezhetősége. Akiben nincs Mars-energia (amit a népnyelv általában a valódi férfiassággal azonosít), abból ez a fajta magnetikus fogékonyság hiányzik. És mi ennek felettébb örülünk, mert ez azt jelenti, hogy – szaknyelven szólva – még hatékonyabban érjük el a célcsoportunkat.
Más szavakkal: nem bombát dobunk a tóba, aztán turkáljuk a véres cafatokat, hanem elegánsan horgászunk és várjuk az okos, szívós, sportos, rafinált kősüllőt. (És a hasonlatnak itt nagyon gyorsan vége is van. Még véletlenül sem folytatjuk azzal, hogy horgot akasztunk bele, megfojtjuk vagy kupán csapjuk, aztán felfaljuk. A kép csak a módszerek között tátongó világűrnyi szakadékot volt hivatva ábrázolni.)
A polaritás világában élünk, ahol a Létezés mindig helyreállítja az egyensúlyt. Ha az egyik oldal energiái megáradnak, lehetetlenség, hogy a másik oldal közömbösen, tétlenül bambuljon. Láthatatlan változásokról beszélgetünk, nonverbális jelzésekről. Mégis: ennek eredményeképp sok hétköznapi változásnak lehetünk tanúi. Pedig a furfang most is egyszerű, mint a szög.
Gondoljátok meg: ha a Csodaszarvas bekopogtat Hunor és Magor jurtájába, majd a bejárat előtt önként feldöglik, ez az élmény inkább csömör és kiábrándultság lesz a vadász számára. Azt fogja érezni, hogy egy csomó képessége, lendülete bennszakadt, nem tett semmit a zsákmányért, talán még meg sem fordult a fejében, hogy egyáltalán jó volna vadászni menni, most meg már kénytelen azon agyalni, hogyan takarítsa el a döghúst az ajtóból, mielőtt büdösödni kezd.
Ez senkinek sem lesz vigalom, nem igaz? Mennyivel jobban hangzik, hogy a diadalért küzdeni kell? Hogy sosem lehet elejteni, mindig csak megvillan a fák között, csalogat, hívogat… Mennyivel jobb, ha az ember kicsit mindig éhes marad, mint ha úgy teletömik, hogy megtépi az első, keze ügyébe kerülő pávát a könnyülést hozó tollszárért?!
Türelmetlenség, felkínálkozás, csömör egyenként is megölik a szenvedélyt. Minél jobban erőszakoljuk, annál biztosabban.
Tehát, Hölgyeim, az idei tavaszra is érvényes, hogy többet ésszel… ne rohanjunk ajtóstól a házba, és vegyük észre, hogy az őzsuta baromi idétlenül mutatna íjjal a hátán.
A változatosság kedvéért kísérletezzünk azzal, hogy meghagyjuk mindenkinek a saját (hagyományos) terepét, és kipróbáljuk, milyen különbséget jelent, ha menekülnek előlünk, vagy ha értékes trófeaként kezelnek. Előre elárulom: a különbség is – az élményt követő tapasztalásokhoz hasonlóan – minőségi.
Az Uraknak pedig kívánok innen is élesedő érzékeket, jobbnál jobb cserkészési ötletet és sikeres vadászatot.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
Fotó: scooppost.com
