Sokunk életében mostanában érkeznek azok a pillanatok, amikor párkapcsolati vágyaink testet öltenek, művészi terveink formát kapnak. Azonban akár párkapcsolat, akár alkotás, mindenképpen fontos a fizikai megjelenés, a kézzelfoghatóság. Fontos, hogy amikor elérkezik az idő, megtegyük azt a bizonyos lépést. Azt a lépést, amit helyettünk senki nem tehet meg. Ebben a körben pedig figyeljünk arra, hogy mi sem tehetjük meg mások helyett az ő lépéseiket.
Mindenki számára bekészítve vár a harmónia-csomag. Annak az útnak a mentén, amelyen mindenki csak saját maga mehet végig. Nincs elcserélt sors, nincs barter-megváltás, nincs átvállalt beavatás. Amellett, hogy mindannyian az EGY-ből érkezünk és az EGY-be tartunk, vannak ösvények, melyeket a magányosság, az egyedül küzdés illúziójában kell bejárnunk. Mert fontos, hogy tudjuk: az itt megszerezhető eredmények a mi eredményeink.
Aztán ott vannak még a valaha nekünk készített, de már okafogyottá vált batyuk, a feleslegesen cipelt szokások, szenvedélyek, függőségek.
Ha van olyasmi, amitől szívesen (és szeretettel) elköszönnénk, a vasárnap második fele erre kitűnő alkalom. Legyen szó akár szenvedélyről, akár érzelmi kötelékről, az elengedés egy lehetséges technikája, hogy megszemélyesítjük, megköszönjük neki szépen, amit hozott életünkbe, amit tanultunk általa, majd elengedjük a kötelékeket és fénnyé változtatjuk, szabadjára engedjük azt a valamit, ami már nem emel bennünket, amely már csak hátráltat ahelyett, hogy előre segítene.
Tehetünk így idejétmúlt érzelmi kötelékekkel, dohányzással, alkoholtól való függéssel, játékszenvedéllyel, negyvenéves alvómacinkkal. A lényeg most is a tudatos elhatározás. Ebben az időszakban komoly égi segítség van emögött (is).
Pálcák a kézben, áldás az úton.
