fbpx

Blog

Lendületes eszmecserék

Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

A csütörtök a szabadság inspirációját lelki szinten hozza el. Igényünk lesz a tisztázásra, és ebbe a beszélgetések ugyanúgy beleférnek, mint a célirányosan végzett meditációk. Mostanra mindannyian tudjátok már, hogy bármit elkezdeni csak tiszta alapokkal érdemes.

Kommunikációnkban megjelenik az öt érzékszerven túli birodalom. Szavaink – amellett, hogy erőt hordoznak – most kapukat nyit(hat)nak saját mélységink felé, de ugyanúgy benne van a pakkban az is, hogy társunknak mondunk egy mondatot, vagy teszünk fel egy kérdést, amely egész későbbi életére hatással lesz.

Emellett belső küzdelmeinket is jobban meg tudjuk fogalmazni. A probléma nevén nevezésének képessége már nagy lépés a megoldás felé, és ha meg tudjuk fogalmazni, hol szorít a cipő, segítséget kérni is könnyebb.

Időszerűek most azok a beszélgetések is, amelyek előtt nagy levegőt szoktunk venni. Belső tartásunk, lelkünk adja az erőt ahhoz, hogy sort kerítsünk a bátorságot igénylő eszmecserékhez. Mindenkinek az életében van egy-két olyan dolog, amit szívesebben söpörne a szőnyeg alá, ugyanakkor tudja, hogy valamikor majd muszáj lesz vele szembenézni. Előbb-utóbb aztán rájövünk, hogy jobb előbb túlesni ezeken. És most adott az erő is, a bátorság is.

Pálcák a kézben, áldás az úton.