Az alacsony szintekről már került szó. Most lássuk, mit tapasztal, aki a magasabb régiók mellett dönt.
Ami a spiritualitást és az érzelmeket illeti, most megvan a kellő erőnk, kitartásunk és akaratunk, hogy tapasztalásokat szerezzünk. Mindeközben rátalálhatunk belső középpontunkra, egyensúlyt teremthetünk. Igaz ez a létezés mindhárom szintjére.
Kép: alphacoders.com (Iuchi Eiji)
Értelmezhetjük úgy is, hogy eljött az ideje a cselekvésnek. A fontos dolgokat a szerelem, a szenvedély mutatja az életünkben. Vizsgáljuk meg, mi az, ami lelkesedéssel tölt el, mert ideje van annak, hogy ezekre a dolgokra fordítsuk figyelmünket. Az égi támogató erők most a megvalósítás, a konkretizálás háta mögött sorakoznak.
Ezeknél a tevékenységeknél segítségünkre van a rálátó értelem. A tettvágy a Rend irányába kormányoz bennünket. Ha úgy adódik, nem kell visszariadnunk a misztikus tapasztalásoktól sem.
Általában is van egy olyan inspirációja a mostani napoknak, hogy a mély lelki kérdéseket és a spiritualitást az analitikus elme segítségével nézzük. Egóból megérteni a Végtelent elég vicces kísérlet, de próbálkozni mindig lehet.
Vegyük inkább észre a beavatásokat abban, ahogy cselekszünk. Mégpedig azért, mert minden cselekvésünk tudatos döntésünk eredménye. Minden cselekedetünkben rejtetten megtalálható, amire nemet mondtunk, amikor elindultunk az egyik úton.
És a „Mélyvíz, csak úszóknak!” rész pedig az, hogy most szembe tudunk nézni lelkünk mélységével. Azért kerül ez olyan sokszor szóba, mert itt laknak azok az energiák és késztetések, akik igazából meghatározzák életünket. Az önámítás transzformált, magasabb szintje, amikor az ember felvállalja spiritualitását. Amikor az ember belátja, hogy spirituális lény, és mint ilyen, elkezd ismerkedni a kitágult, újszerű világgal, ami a szeme elé tárult. Például elkezdünk naponta meghatározott gyakorlatokat végezni azért, hogy meghalljuk az angyalok, vagy a már nem fizikai testben létező Mesterek hangját. Elkezdjük magunkat kiképezni arra a másfajta működésre, a másfajta valóságokra, amikre a hagyományos iskolarendszer nemhogy nem készít fel, de létezését is szorgosan tagadja.
Anélkül, hogy tovább fejtegetnénk ezt a cérnát, álljon itt P. Mester örökérvényű mondása: „Életünk végén az Igazság mérlegének egyik serpenyőjében eredményeink, másikban kifogásaink.”
Pálcák a kézben, áldás az úton.
