fbpx

Blog

Ráció kizárva

Ha péntek, akkor érzelmek és spiritualitás. Úgyannyira, hogy még gondolati szinten is el tudunk rabolódni. Ebben a néhány napban értelem és érzelem mindent inkább csinál, mint elhatárolódik, úgyhogy ha felmerül a kérdés, a praktikumot inkább máskorra időzítsétek. Adódik viszont lehetőség társaink lelkének megértésére (de nem csupán a felszínes érzelmek vonalán, hanem ahogy a gyakorlott köszöntőivóktól láttuk: fenékig!).

140321Képesek lehetünk egyszerre érteni és érezni okkult tételeket, és kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy mostanában akkor is meditálunk, ha nem akarunk. A fogékonyabbak simán átcsusszanhatnak az érzékelések különös tartományaiba. Akiknek pedig soha nem akarnak működni a meditációs gyakorlatok, tegyen ebben az időszakban még egy próbát, el fog ámulni.

21-én napközben gazdagodik ez az égi csiribiri azzal is, hogy ráérzünk a dolgok mélységében búvó erőkre, akár titkokra, akár hazugságokra. A kulcs az érzékenység. A spiritualitás most sanszot kap, hogy tapasztalássá váljon mindazoknál, akik ezt vágyják, akik erre már nyitottak.

Egész hétvégén lehet készülni arra, hogy elragadnak bennünket a spirituális élmények, megelevenednek az álmaink, részünk lesz egység-élményben, magányra lesz szükségünk az összegzésekhez, vagy mindez – és még sok más egyéb is – együtt.

Mondjam, vagy mostanra egyértelművé vált, hogy mágikus hétvége közeleg, nyelvcsettintős változásokkal?

Pálcák a kézben, áldás az úton.