Oldal kiválasztása

140209Vasárnapunkat a tisztító, teremtő tűz jellemzi. Elsősorban gondolati, szellemi értelemben van ideje az emelkedésnek, a szintézisnek. Megvizsgáljuk az érem mindkét oldalát, majd levonjuk azt a következtetést, melyre a lelkünk is rábólint. Kapcsolatainkban fontos lesz a harmóniára törekvés, az egyensúlyért tett lépések. Mindezt még mindig azért, mert lényünk legmélyén táborozó Segítőink üvöltözik a fejünkbe a TUDÁSt, mely arról szól, hogy isteni fénnyel égő, szabad lelkekként táncoljuk körbe ezt a létezést. Ebben a koreográfiában együtt mozdul cselekvő, tudatos énünk, önkifejezésre áhítozó lelkünk és a lendület, amely a saját belső mértékünk szerinti harmóniát hivatott megvalósítani életünkben.

Most inkább érezzük, semmint értjük a világ kettősségeiben rejlő tanítást.

Megint egy olyan, meglehetősen hosszú időszak elé nézünk, amikor az angyali világok felé nyíló átjárók kevéssé zártak, sokkal könnyebben teremthetünk kapcsolatot az angyali szférákkal. Ez azt is jelenti, hogy segítséget kaphatunk céljaink pontos meghatározásához, majd a hozzájuk vezető úthoz is. Minden azon múlik, hogyan fogalmazzuk meg kérdéseinket.

Érzelmeink, álmaink ezen a napon a magas világok emelő üzeneteit közvetítik. Most is érvényes, hogy jól járunk, ha követjük útmutatásaikat.

Pálcák a kézben, áldás az úton.