fbpx

Blog

Tudás és tapasztalat

Még bő két hétig tart a két bölcsesség-bolygó kapcsolata, ami arra késztet bennünket, hogy hosszútávra tervezzünk, illetve meg is valósítsuk elképzeléseinket. Az idő jelentősége megnő: érdemes odafigyelni a ritmusra, ha utazást tervezünk, ha felsőoktatási intézmények körül settenkedünk, illetve ha az igazsággal (netán a joggal) kapcsolatos ügyeink keletkeznek.

Az idő jelentkezhet türelemként, ritmusként, de megjelenhet úgy is, hogy elérkezik az idő megtenni egy bizonyos lépést.

Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

Ez a csillaghurok gerjeszti bennünk a vágyat a spiritualitás tapasztalására. Most sokunknak kevés lehet a hit: vágyunk tapasztalni is az isteni rendet, a spiritualitást, a transzcendens mozzanatokat. Ha teszünk érte, érkezik a tapasztalás is. Ha nem teszünk érte, a tapasztalás akkor is érkezik, csak nem biztos, hogy az isteni jelenlét tapasztalása formájában, hanem más szinten. Ezért jó, ha tudatosan valamilyen magas szintű idea felé fordulunk, mert ezzel minimálisra csökkentjük annak a lehetőségét, hogy becsapódjunk valami trágyahalomba. Ha mégis becsapódunk, jusson eszünkbe, hogy a trágya melegít és termékenyít.

Lelki értelemben ismét a múlt tisztítására kapunk lehetőséget, és ismét jelent ez előző életeket, vagy a jelen élet foltjait. Érezzük meg, milyen tennivalóink lehetnek még, és ha találunk érzelmi és/vagy kommunikációs lehetőségeket, ne habozzunk megragadni őket!

Fontos, hogy tudatában legyünk annak, hogy valahányszor rácsodálkozunk embertársunk lelkére, valahányszor megajándékozzuk őt a valódi jelenlét (a figyelem) varázslatával, ettől nem csak mi érezzük jobban magunkat, de a világ is, amelyben élünk.

Bizony. Pusztán az odafigyelés által. Izgalmas, igaz?

Pálcák a kézben, áldás az úton.