fbpx

Blog

Változások közepén

Húsvét hete intenzív, cselekvő energiák éledésével kezdődik. A váratlan sugallatok továbbra is záporoznak (csak legyen, aki hallgat rájuk…)

A hétfő az erős érzelmek ideje lesz. A hétvége misztériumát mintegy előkészítendő, lelkünk és érzelemvilágunk nyitja meg a kapukat, melyek a Mindenséggel való kapcsolatfelvételt most a szokottnál is könnyebbé teszik.

A mai kor embere főleg kapcsolataiból tanulhat; tapasztalásaink fő csapásiránya a másik ember lelkének megértése, és annak a kommunikációnak a meg- és újratanulása, amely a szavak tökéletlen birodalmán túlmutatva vezet el a kapcsolatteremtés, az eszme- és érzelemcsere művészetéhez. Jó tudni, hogy a folyamat kétirányú: nem tudunk megnyitni, ha mi magunk zárva maradunk, nem tudunk adni, ha képtelenek vagyunk el- és befogadni. A bátorság ebben a vonatkozásban ahhoz kell, hogy megszégyenüléstől való félelmünket meghaladjuk.

Érzelmeink, valódi lényünk vállalása előbb-utóbb kijárja a szembesítést: ki szerette álarcainkat, ki szereti valódi ön-mag-unkat. Tudom jól, a friss érzelmi sebekre nem azonnali gyógyír, hosszútávon viszont hasznos a bizonyosság: aki valamely álarcunk miatt szeretett vagy fogadott el bennünket, az tévútra vezetett, hazudott, becsapott. A mi részünk ezekből a játszmákból az, hogy nem-kilépésünkkel, cinkos bennemaradásainkkal hagyjuk, hogy történjen. Ily módon őszintétlen, képmutató kapcsolatainkon keresztül ismét csak mi magunk vagyunk, akik fejlődési lehetőségeink útját álljuk.

Erő kell vajon ahhoz, hogy újra és újra letépjünk egy bőrünkké forrt bioálarcot? Igen, kétségtelenül kell hozzá erő.

Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

Fájdalmas az ilyen élő maszkok elvesztése? Igen, eléggé fájdalmas, és nem is mindig gyógyul hegesedés nélkül a seb.

Mégis: a képmutatás hagymarétegeinek lebontása vezet el bennünket ahhoz a szellemlényhez, akik igazából vagyunk. A végső szabadság emberi értelemben szerintem az, ha megfelelési vágy nélkül, valódi arcunkat ragyogtatjuk. Még csak azt sem mondom, hogy „mutatjuk a külvilágnak”, mert az álarcmentesség implicit következménye, hogy semmit nem „mutatunk”, és hogy otthon ugyanúgy viselkedünk a tükörképünkkel, vagy a virágainkkal, mint az esetenként utunkat keresztező pápákkal és miniszterekkel.

Az önazonosság felsőbb lépcsőin nem szerepeink összessége leszünk, hanem ugyanaz a létező, aki így vagy úgy cselekszik, mozog. Érezhető a finom különbség, ahogy arcaink személyiségünkbe olvadnak; álarcaink helyett csupán tulajdonságaink maradnak, és éppen ez az egyik kedves kölcsönhatása az önismereti útnak: minél jobban ismerjük magunkat, annál kevesebb lesz bennünk a személyiségi kurfli, annál készségesebben tárja fel saját lelkünk önmagát nekünk.

És hogy hogyan jutottam el ide onnan, hogy a Hold eléri a Marsot a Mérleg jelében, a Virgo jövőbe lépő lábánál?! Ebből is lássátok meg, ami történni akar: eljött az idő, hogy nem kell feltörni a pecséteket, mert felolvadnak maguktól. A változás itt rezeg a levegőben. A mi dolgunk annyi, hogy megmosdassuk lelkünket, felkészüljünk az új kezdetek szabadságára.

Nem mondom, hogy minden fenékig tejfel lesz. De azt nyomatékkal mondom, hogy azt veszítjük el, amihez annak ellenére ragaszkodunk, hogy látjuk már: nem visz előre; az pusztul el, amiben már egyébként sem volt élet. És hogy esélyt kapunk, hogy ezek helyett újat, jobbat, szabadot építsünk. Nem kifelé, nem másban. A fejlődés egyéni út. A megváltás magányos. Ezzel párhuzamosan viszont környezetünket is segítjük. Igen, nem tévedés, nem önzés. Saját belső stabilitásunk, tisztaságunk és jól-létünk a legfőbb jó, amit környezetünkkel művelhetünk.

Nem önzés. Hanem előrelátás, segítőkészség.

Kijelentkezés a Mátrixból.

Pálcák a kézben, áldás az úton.