Kép: alphacoders.com
A július csudiszép üzenetekkel indul. Egyfelől elérkezik az ideje, hogy az elmúlt időszakban megszerzett tudást elkezdjük a fizikai síkon (saját életünkben, a hétköznapi eseményeinkben) alkalmazni. Úgy képzeljétek ezt, mintha meglenne a gyalogosan bejárandó útszakasz, és ehhez kapnánk egy profi kerékpárt, és állandó hátszelet. Ez van most.
Az égi országúton most van az a szakasz, amikor az élet kettősségei által tanulunk a „minden EGY”-ről. Szép lecke, kedveljétek!
Másfelől (főleg az esti órákban) a szeretet egyik visszatérő aspektusa aktiválódik. Nevezetesen: az uralkodói.
Az uralkodói szeretetnek két iránya van: (meglepő módon) befelé és kifelé. A befelé indulás azt jelenti, hogy szeretettel elindulunk önmagunk mélysége felé, és az ott található erőket tanuljuk meg uralni. Az uralkodás itt életünk uralását jelenti.
Amikor ezzel készen vagyunk, akkor indulhat a kifele-munka: társaink boldogulását segíteni. Elöljáróként, saját példával utat mutatni azoknak, akik hátrébb tartanak.
NEM dumálni, mert elméletben mindenki tündökletesen szuper. Hanem a gyakorlatban. A mindennapokban. A közértben. A munkahelyen. A kórházban. Az óvodában. A játszótéren. A nagymamival. Az agresszív népekkel. A vonaton. A belvárosi forgalomban. És így tovább, a „mindenhol”-ig.
Ha a kettő közül a befelé indulás kimarad, azt onnan lehet felismerni, hogy az uralkodói szeretetből csak az uralkodás marad, a szeretet elmenekül. Körültekintve felfedezhetjük, hogy mindig az vágyik másokon uralkodni, aki önmagán, saját életén képtelen.
Oh, igen. Az emberi létforma fejlődésének egyik kulcs-lépcsője a belátás. Amikor képessé válunk meghallgatni a másik embert, és a közösség érdekét a sajátunk elé helyezni. (A furfang itt is az, hogy amikor így teszünk, azonnal rájövünk: saját érdekünk is az, ami a többieké. Ez a nagy hoppá.)
P. Mesternek ismét igaza van: „… mert semmi sem fontosabb a szeretetnél”.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
