fbpx

Tisztes szegénységből a boldog bőségbe – intenzív kurzus Bacsa Hédivel

Életem egyik központi témája a kényelem, a bőven számolt anyagi biztonság, az anyagi javak (és formák) szabad, derűs élvezete. Hiszem, hogy spirituális GPS-ként remekül működik önnön valóságunk. Megmutatja: hol vagyunk most, illetve segítségünkre lehet abban, hogy eljuthassunk oda, ahol lenni vágyunk.

Az én életemnek is volt (több) szűkösségben eltelt szakasza, sok tapasztalattal vagyok gazdagabb. Mostanra elmondhatom, hogy azzal foglalkozom, ami iránt szerelmetes lelkesedés fűt, és hogy remekül megélek (ebből és kicsit másból is).

És valami kiirthatatlan kényszertől hajtva arra vágyom, hogy minél többen legyünk tudatosak arra, hogy az életben egy nagy csomó dolog puszta választás kérdése, hogy sokkal többször, mint gondolnánk, az tart bennünket egy helyzetben, hogy nem választunk másikat.

Arra vágyom, hogy legyinthessünk arra a kifogásra, hogy „nincs rá pénzem”.

Régebben nagyon tetszett egy kedves ismerősöm azon hozzáállása, hogy jóval áron alul adta át egy bizonyos (franchise) rendszer első két lépését. Azt mondta, hogy ezen a két kurzuson mindenki megtanulhatja, hogyan teremtsen pénzt a valóságába, aztán a többi lépcsőt már a rendes, magasabb áron értékesítette.

Ez az alkalom részünkről most egy ilyen állomás.

Mélyen igaznak érzem, hogy nem halat kell adni az embereknek, hanem lehetőséget kell biztosítani azoknak, akik úgy választják, hogy megtanulhassanak halászni.

Bacsa Hédivel együtt dolgozom egy ideje a saját témáimon, és tapasztaltam, mennyire újszerűen, mennyire agyeldurrantósan tud kérdezni és gondolkodni, és hogy milyen finoman és érzékletesen tud érdekes, új nézőpontokat adni, melyekkel aztán azt kezdek, amit akarok, és amelyek általában minden további nyesztetés nélkül gazdagon termő virágoskertté válnak az elmémben és a szívemben. A virágokat pedig a két kezemmel tapintom, illatuk a saját fizikai valóságomat gyönyörködteti.

Foglalkoztam már korábban a pénzzel és a szexualitással (volt is sikerük ezeknek az alkalmaknak), de gondoltam egyet, és megkértem Hédit: dolgozzunk ki együtt egy kétlépcsős folyamatot (ami azonnal háromlépcsősre dagadt, ahogy leültünk beszélgetni róla), invitáljunk meg mindenkit, aki szeretné a boldog bőséget választani, és adjunk ötleteket, gyakorlatokat, egyszerű tippeket ahhoz, hogy aki akar, megérkezhessen saját bőségének tapasztalatába – akármit is jelentsen ez az egyén szintjén. Ennek az együttgondolkodásnak lett eredménye a 3 órás (ízelítő) intenzív, majd ennek az egésznapos (kibontós, több gyakorlatot és interaktivitást magában foglaló) bővített verziója, és körvonalazódik már egy harmadik – egyelőre meglepetés – lépcső is.

November 5-én 17.30-tól 21 óráig intenzív 3 órát töltünk együtt, sok érdekes kérdéssel, könnyenbelesétálós tévhitekkel, pofáraejtős illúziókkal, és aki komolyan veszi a magának tett ígéreteit (vagy legalább a vágyait), egészen biztos nem lesz ugyanaz az ember este 9-kor, mint aki 17 órakor regisztrál a recepciónál.

A részvételi díj 5.000,- Ft fejenként, amit – ahogy megszokhattátok – utalással is és SZÉP kártyával is rendezhettek az Art’s Harmony Stúdióban (ahol az eseményre is sor kerül).

Ketten leszünk Hédivel, lelkesedésünk és tudásunk legjavát adva, és létrehozva – veletek együtt – egy termékeny teret, amelyben egymásnak adjuk a szót, és elindítunk egy felfelé tartó spirált, amelyből mindenki meríthet ötleteket, ráismeréseket, és mutatunk szerelési lehetőségeket is arra az esetre, ha időközben döbbenne rá valaki, hogy életének egyes frontjain rossz irányba harcol, és ha elhatározza a változást.

Naná, hogy végső soron ez az alkalom is a hatalomról, erőről, szeretetről fog szólni. Csak most ketten leszünk, hogy új mintákkal gazdagodhasson a tér, hogy a fantasztikus, inspiratív ötletek ne csak összeadódjanak, hanem – a csoportdinamika lehetőségeit kiaknázva – multiplikálódjanak.

Szeretettel várunk mindenkit, aki ott érzi a helyét!