
Megigézni. Elbűvölni. Újra és újra. Akármeddig.
2023 júniusában lesz kerek tíz esztendeje, hogy hivatásomnak nevezhetem az Asztrozófiát és ehhez kapcsolódóan a női létezés varázslatos titkainak kutatását.
Ezen az alkalmon ezt a tíz évet ünnepeljük közösen, és ezeknek az éveknek a kincseiből nyújtok át nektek egy szép kosárra valót, olyan felismerésekkel és technikákkal, amikről eddig nem beszéltem.
Az időközben védjeggyé vált Praktikus Misztika Filozófiához híven ezúttal sem ikerlángokról, karmikus boldogtalanságról és alibigyártásról fog szólni a mesém.
Nem beszélek majd arról, mitől felsőbbrendűek a nők a férfiakhoz képest, miért érdemes eltűrni a méltatlan helyzeteket, miért áll a család eszménye mindenek felett és miért olyan nehéz méltó partnert találni. Mégpedig azért nem mesélek ezekről, mert egyik állításban sem hiszek.
Mesélek viszont arról a folyamatról, ahogyan igézésképes állapotba hozhatjuk magunkat (ideértve a fizikai, a lelki és a szellemi síkokat is, valamint az öngáncsoló automatizmusok kiiktatását szintúgy).
Aztán szót ejtek a célcsoportokhoz való közeledési technikákról, a célcsoport bájolásának és vonzásának praktikus módszeriről. (Szándékoltan nem „csábítást” írok, mert annak van némi kesersavanyú mellékzöngéje.)
Részletesen végignézzük, mi kell ahhoz, hogy önazonosan jelenjünk meg saját életünkben, milyen blokkokon, hiedelmeken és megfeleléskényszereken érdemes túllépnünk, hogy egyáltalán helyzetbe hozhassuk magunkat a méltó és boldog párkapcsolathoz.
Amikor pedig megismertük a célravezető lelki attitűdöt, ennél tovább is haladunk, hiszen általában nem elég, hogy egyszer ágyba vittünk valakit, a boldog szerelem előnyeit hosszútávon, akár élethosszig kívánjuk élvezni.
A hosszú és boldog kapcsolat titkai pedig a szüntelen bűbájgyakorlás, a bölcs energia-allokáció és legalább annyi pragmatizmus, mint amennyi varázslat.
Ha női testben élünk, a Teremtés másfajta eszközeit vágytunk kipróbálni, mint amikor férfi testekben léteztünk. Ezek az eszközök pedig máshogy működnek és másra is valók, mint a maszkulin szerszámkészlet. Ettől azonban még nem lesz keveset érő.
Néhány gyakorlati példán keresztül mutatom meg, hogyan lehet nőként helytállni bármely helyzetben, és hogyan lehet véget vetni azoknak a helyzeteknek, amelyekben lehetetlen nőként méltó módon helytállni.
Természetesen kérdezhettek is a szokásos módon: élőben, vagy cetliken. Bármit kérdezhettek (kivéve persze a gasztronómiai és zenei kérdéseket, ezeket is csak a saját érdeketekben javaslom kerülni), legjobb tudásomból merítve, szívből fogok válaszolni.
Szeretettel várok minden érdeklődő, nyitott lelket, aki ott érzi a helyét.
Helyszín: Lurdy Rendezvényközpont
Időpont: 2023. június 18. 11.00 – 17.00-ig
A résztvevőknek ingyenes parkolást biztosítunk a felszíni parkolóban.
Limitált ideig (2023. június 10-ig) és számban elérhetőek VIP csomagok, amelyben a belépő mellett szerepel egy személyedre szabott, az általad meghatározott aktuális élethelyzethez is segítséget nyújtó, holisztikus praktikákat tartalmazó jegyzet.
Részvételi díj: 21.000,- Ft/fő, VIP csomagban 30.000,- Ft/fő
A szabad helyeket – mint mindig – a beérkezett utalások sorrendjében töltjük fel, és a kedvezményes jegyárak esetében is az átutalás beérkezésének dátuma a mérvadó.