Oldal kiválasztása

Péntek délután hivatalosan is kezdetét veszi a nyár, a Nap a Rák jelébe érkezik. Közben alakul a Vénusz-Jupiter szembenállás, a másik oppozíciós fényszög pedig négy résztvevővel gondoskodik arról, hogy felgyorsuljon és nagy léptékben működjön az anyagba teremtés.

Kép: quicklabel.blog.com (Blue sky and sun)

A dolgok változnak, és ebben a változó valóságban érdemes nagyon észnél lenni (vagyis inkább szívnél), hogy ne a múlandóba kapaszkodjunk, hogy kizárólag az igaz, örök értékeket stabilizáljuk sorsunkban, a többit pedig engedjük szeretettel változni, alakulni, cserélődni.

Erőteljes gyakorlata ez a bizalomnak: olyanformán, hogy ugrani muszáj, ahogyan a Tarot tornyából, és muszáj a bizalomnak megjelennie, mert így tudunk szárnyat bontani, vagy így érkezünk Isten tenyerére. A kétely, félelem és illúziók miatt történik egyedül, hogy nem nyílik az ejtőernyő, csapzottan lógnak a szárnyak.

Ezekben a napokban sorozatosan beszélgetek született sasokkal, akik egérnek álmodják magukat és kapaszkodnak egy száradó levélbe a zuhanástól félvén.

Szeretném beleharsogni a Mindenségbe, de úgy, hogy még én is meghalljam, hogy minden félelem illúzió, hogy úgy vagyunk biztonságban, hogy közben lehetséges élni, álmodni és szeretni, és hogy a „létbizonytalanság” egy paradox szókapcsolat, önellentmondás, hiszen a létezés maga a teljes és tökéletes biztonság, és hogy a világban szigorú de igazságos REND uralkodik, hogy ez a REND nyilvánul most meg és rázza le magáról azonnal és könyörtelen őszinteséggel a ráaggatott szennyet és sallangokat.

Péntek délután megkezdődik a nyár, ami ezúttal még kevésbé lesz a pihenés ideje, mint egyébként szokott lenni. Most az erő, a cselekvés, a teremtés ideje jön el. A test töltődik, regenerálódik, de nem pihen, mert érzi, hogy ez nem időszerű. Az elme alkot és az új megoldásokra fókuszál. Sokan vagyunk, akik nehezebben alszunk mostanság, mert a lelkünk hangocskáját éjjel talán könnyebb hallani, amikor csak a fülemüle énekel.

Minden, ami zajlik (felszínen, vagy alatta) a tiszta és szabad életet szolgálja. Minden erő, amit most érzünk (amit sokszor feszültségként azonosítunk be, mert nem tanultuk meg uralni) azért ébred, hogy használjuk bölcsen a lelkünk igaz vágyának megvalósítására.

Ez a nyár az erő, a hatalom és a teremtés nyara. Majd pihenünk ősszel.

Pálcák a kézben, áldás az úton.