fbpx

Blog

Adott szavak

A jelen pár napban megnövekedhet az igazság, az igazságosság iránti igényünk és érzékenységünk. Vezessük figyelmünket életünk igazságtalanságai felé, ők is irányt mutatnak, amerre fejlődhetünk még. Most ideje van a méltatlan helyzetek megértésének, és ideje van annak is, hogy szavaink hatalmáról, súlyáról és viselkedéséről elmélkedjünk.

Van egy minőség, amit Jézus megfogalmazott tanításaiban, csak valahogy a sok lapozgatás meg tiszta szándék között mindig elsikkad, pedig szerintem benne van a top háromban. Ez a lecke az adott szó szentségéről szól. Nem idézem pontosan, biztosan mindannyian ismeritek. Másik kérdés, hogy milyen mélységben engedjük meg magunknak, hogy eltöprengjünk felette.

Ideális helyzetben az emberek őszintén beszélnek egymással. Amikor valamire igent mondunk, az említett ideális körülmények között az kőbe vésett, bebetonozott, lehegesztett valóság. Jézus azt mondja (leegyszerűsítve), hogy azért ne esküdjünk semmire, mert nem vagyunk semmire befolyással. Szerintem meg azért ne, mert józan logikával nincs semmi értelme. Hiszen ha kimondtuk, hogy „igen”, akkor az önmagában szentség. Ha megesküszöm valamire, az mit jelent? „Jobban igen”?

Fotó: blog.themarriageandfamilyclinic.com

Fotó: blog.themarriageandfamilyclinic.com

Ezen kívül az eskü puszta tényével azt üzenem másodlagosan, hogy amit most mondok, arra nagyon oda kell figyelni, mert azt aztán be fogom tartani. Ilyenkor logikusan adódik a kérdés: egyébként nem? Amikor nem szögelek oda egy gondolatot a létezés deszkájába esküvéssel, akkor szavaimat felkapja a nyári szellő? Természetesen igen, abban az esetben, ha szavaim súlytalanok.

Ugyanez a logika kapcsol be bennem (és berregteti meg a vöröslámpás vészjelzőt), amikor olyat hallok, hogy „megmondom őszintén…” – mert ha most őszintén mondod meg, akkor egyébként hogyan? Vagy hogy „esküszöm, nem láttam még ilyet”. Bizonyára sarkosan gondolkodom, de sosem értettem és a jövőben sem kívánom megérteni, miért mindennapos szófordulat manapság, hogy ha mondok valamit, üzenetem címzettje gyakran nekem szegezi: „esküdj!”. Persze ez hétköznapi és vicces(nek szánt) fordulat, észre sem vesszük (legalábbis nagyon kevesen). De azért bocsánatot kívánok, mi az ördög köldökének esküdnék meg bármikor bármire, amikor a hétköznapi kimondott szavam ott áll magában, egyenesen?! Nem furcsa?

Nem vitatom, hogy vannak olyan esetek, amikor az esküvésnek helye van, mert szertartás keretében valamilyen céllal teszünk nyilatkozatot. Én is csináltam már ilyet, pontosan egyszer, de ezt megelőzően hónapokig készült a minden-szava-a-helyén-van szöveg.

A stabilitást, biztonságot, (és a bőséget, ami azt illeti) ott lehet elkezdeni, hogy a szavak szintjén stabil valóságot jelenítünk meg. És itt utalnék vissza finoman arra, milyen hatalma tud lenni a teremtő igének, pölö amikor az Isten azt suttogja, hogy „legyen!”, és minden azonnal van. Ha Istennek nem az a módszere, hogy „esküszöm, ez egy fa!”, akkor az Isten-gyermeknek, a Teremtővel egylényegű létezőnek miért kellene máshogy működnie? Nekem személy szerint megfelel a világ eskü nélkül is.

Lábjegyzetként jó, ha szem előtt tartjuk, hogy energetikai szempontból a kimondott szó önmagában ígéret is egyben. Egyszerűen szólva: a hazugság, a linkség, a figyelmetlenül odavetett aztán soha be nem teljesített szavak („majd hívlak…”) bennünket gyengítenek. Aki szeretne stabilitást és/vagy biztonságot az életébe (és ezt most akár szellemi, akár érzelmi, akár anyagi szinten értem), próbálja ki kísérleti jelleggel, hogy (i) felismeri és összegyűjti ezeket a gyengítő szavacskákat, szókapcsolatokat és szavajárásokat, és (ii) tudatosan úgy dönt, hogy mostantól kezdve márpedig a kimondott szavai (eskü nélkül, pőrén, önmagukban) számára kötelező érvénnyel bírnak.

Ez az a minőség, amikor két ember kezet fog, és többszáz hektár földterület gazdát cserél anélkül, hogy írni kellene és a legkisebb esélye felmerülne a becstelenségnek.

Ilyen módon kommunikálva tudatosabban érdemes megválogatnunk a szavainkat, és miközben válogatunk, az első időben valószínűleg elcsodálkozunk, mennyi taposóaknát helyeztünk eddigi gyakorlatunkkal magunk elé életünk ösvényén. Felesleges aggódni, mert az eddig elhelyezett robbancsokba úgyis bele fogunk lépni, a tudatos elhatározást követően azonban nem bombákat telepítünk, hanem mézeskalácsot, ennélfogva az eredmény sem bombatölcsér lesz, hanem hedonista nyalánkság. Csak úgy, mint a már jól ismert, rendesen bejáratott esetekben.

Azért rugózom ezen olyan sokat, mert a mai világban szinte sikk linknek lenni. Észre sem vesszük, hogy fűt-fát ígérünk mindenkinek, aztán pislogunk, amikor helyt kellene állni. Vagy – ami még rosszabb – egyszerűen elfelejtjük.

Első lépésként érdemes kíméletlenül összeszedni, kivel szemben készítettünk végbélnyílást a tápcsatornánk elejéből. Mondtuk Anyunak, hogy „benézek és segítek”, aztán elfelejtettük? Mondtuk a gyermeknek, hogy kirándulni megyünk és fagyizni, aztán közbejött valami és elnapolódott ez a project a sohába? Mondtuk a kedves ismerősnek, hogy megyünk ládákat cipelni, aztán írtunk neki aznap reggel, hogy bocsánat, mégsem? Mondtuk magunknak, hogy megvesszük a szép ruhát, ha ez meg az sikerül, és aztán nem vettük meg, mert valami hasznosra inkább kellett a pénz?

Félreértés ne essék: nekem is van listám. Onnan tudom, hogy a linkség az linkség, a hazugság meg hazugság. És hogy egészen mindegy, hogy másoknak hazudunk, vagy önmagunknak. De amikor ilyen taposóaknából kapok repeszt, a felismerés segít, hogy csak egész rövid ideig dühöngjek (ha igen), aztán megköszönjem magamnak a leckét és még jobban igyekezzem, hogy minél kevesebb legyen az ilyen kaland.

A teremtő Isten megbízható. A Kozmosz is az. A gravitáció is. Ha ilyes erőket kívánunk uralni, ha mágiával akarunk foglalkozni, ha visszaköveteljük az Isten-gyermeknek járó méltó helyünket, akkor alapkövetelmény, hogy mi magunk is megbízhatóak legyünk. Az igen legyen igen, a nem legyen nem. Legtöbbször indokolni sem szükséges.

Pálcák a kézben, áldás az úton.