fbpx

Blog

Az anyag imája

Gyakorta formálódik olyan égi helyzet, amely megkönnyíti a magasabb világokkal való kapcsolatfelvételt. Ilyenkor írunk imádságról, koncentrációról, angyalkommunikációról és a tradicionális imádságok egyéb alfajairól. A legtöbben jól boldogulunk a gondolati vagy verbális kapcsolatfelvétellel. Káromkodni legalábbis mindenki tud, és ha nem teszünk előjelet, akkor ez máris imának minősül, hiszen a dühből, intenzív érzelmi hullámok által kísérve kimondott szavak orbitális teremtőerővel rendelkeznek. Erről volt is már szó.

De mi van olyankor, ha valaki képtelennek érzi magát arra, hogy összeszedje gondolatait és imádkozzon? Sokan mondjátok (hölgyek és urak egyaránt), hogy sehogyan nem megy a lecsendesedés, nehézkes a meditáció.

Tekintve, hogy most (és mindig) aktuális az imádság (a segítőkkel és magasabb világokkal való kommunikáció) témaköre, bedobok a köztudatba egy kevéssé ismert, ám annál hatékonyabb figurát.

Induljunk onnan, hogy szellemünk erre a földi életre fizikai testünk lakója. Legtöbben úgy kezdik a mágikus praxist, hogy lecsendesítik légzésüket, elméjüket, és a nagy nyugalomban szépen elindulnak befelé, mintegy kikapcsolva, esetlegessé téve a fizikai testben való létezést. Ez egészen addig működik, amíg valaki nem úgy van összerakva, hogy a nyugton ülés gondolata a végletekig felhergeli, ezért aztán bele sem kezd.

Akiknek nagyon viszket a nyugalom és az elcsendesedés, szívből javaslom: induljanak ellenkező irányba. Vagyis mozgassák testüket kifulladásig. A sport formája ebből a szempontból másodlagos, a lényeg a fizikai fáradtság. Önismeret szükséges ahhoz is ám, hogy tudjuk: milyen sport megfelelő számunkra. Van, aki lovagol, van, aki ugrál, és van, aki féltékeny férjek elől szeret menekülni. A fontos az, hogy jól kimelegedjünk, és a testünk nagyon-nagyon elfáradjon. Nem ragzom tovább, mindenki ismeri (vagy könnyen megismerheti) határait. Eddig a határig tessék elmenni, majd azon izzadtan, lihegve leülni (valahogy bebugyolálva, hogy ne legyen belőle megfázás), gyertyát gyújtani, és belebambulni.

Nyilván nem lövök le poént, ha elárulom: a meditációs folyamat már a mozgással beindul (ebből a szempontból nagyon jók a monoton tevékenységek, vagy a ritmusgyakorlatok), a test kifárasztásával ugyanazt lehet elérni, mint a lecsendesítésével (egy időre könnyen tudaton kívül helyezhetjük), és az ember szinte észrevétlenül átcsúszik a meditatív tudatállapotba, ahol már lehet imádkozni, elmélkedni – ki amit szeretne.

Emelhetjük azzal a tétet, ha eleve is szakrális mozgásformát választunk. Ilyenkor alakul ki az az instant helyzet, amelyben már maga a mozgás is imádságnak számol. Erről szólnak a küzdősportok (persze nem az utcai bunyó, de ezt úgyis tudjátok), és ez a lényege a keleti táncoknak is.

131113

Bizony: hölgyeknek ajánlom szeretettel a közkeletű nevén hastáncnak profanizált elfoglaltságot, melynek ősi mozdulatait mindannyian tökéletesen ismerjük. Még akkor is, ha eleinte „bénának” gondoljuk magunkat. A legnagyobb csoda ezzel kapcsolatban az, hogy ahogy (újra)tanuljuk a mozdulatokat, ahogy fokról fokra kibontjuk nőiségünk virágait, úgy ismerjük fel önmagunkban a női misztérium csodáját, az istennő minőségét.

Figyeljetek meg egy táncost: élő és érzékelhető kapcsolata van Földanyával. Amikor táncol, ő az eleven híd Gaia energiái, a felső világok és a szemlélők között. Minden mozdulata az energia áramoltatásáról szól, játszik, odaad és elvesz, miközben mozdulataiban jeleníti meg az Istennel egylényegű élőlény önmagára ébredését.

Nagyon kevés dolog van, amely egyesíti magában mind a négy elem színét-javát, és így emel magasabb szintekre. A táncos önnön testét használja művészete anyagául, a tánc meg is jelenik a fizikai világban és nem is, hiszen a tánc – mint olyan – megfoghatatlan. A mozdulatok testi és szellemi tüzeket szítanak; azon a szinten fejtik ki hatásukat, ahol tapasztalatok begyűjtésére vállalkoztunk. A testet mozgató szellem médiummá válik, érzelmeket közvetít, erőket von magához és ad át a többieknek, mindezt úgy, hogy amikor az utolsó taktus utáni csend lepecsételi a szíveket, az anyagi világban nem marad látható alkotás, a csoda nyom nélkül történik, ám valósága tagadhatatlan.

Minden táncnak, légyen az bár (magyar) néptánc, orientális tánc, tangó vagy tahiti termékenységi rítus, szükségképpen megjelenik a hatása, lenyomata spirituális szinten is. Amikor tehát imáról beszélünk, mostantól gondolhattok arra is, hogy úgy mozgatjátok a testeteket, hogy ősi szimbólum-nyelvet beszéljetek, öröktől érvényes és örökké működő igéket sugározzatok a Kozmoszba.

Ne higgyetek nekem, próbáljátok ki: amikor magafeledten táncoltok, sok esetben könnyek patakzanak végig arcotokon és testi szinten érzitek a Teremtéssel való csodálatos EGYséget… ilyenkor létezésetek egyenes következményeként válik klasszabb hellyé a világ. Tudom, hogy tudjátok, miről beszélek.

Pálcák a kézben, áldás az úton.