Azt szoktuk mondani spirituális körökben, hogy a hazugság előnytelen. Árt az arcbőrnek, több szempontból stresszes és egyáltalán: ellene megy az önazonosságnak. A legtöbb önismereti folyamat célja az önazonosság; hogy hazugság nélkül, önmagunkként álljunk a csodálatos világban.
Vannak aztán olyan – praktikus – gondolkodók, akik azt vallják, hogy lehet hazudni, ha az ember tudatosan és jó céllal teszi, amivel – jó esetben – nem árt másoknak, magának viszont használ.
Én alapbeállítás szerint nem szoktam hazudni, mert a különböző mondásokat jegyzőkönyvezni és számon tartani számomra túl deficietes, ha az energiaháztartást nézzük (és én gyakran azt nézem). Magam előtt lenne vér ciki, ha valaki emlékezne arra, amit évekkel ezelőtt mondtam, és hogy most homlokegyenest mást mondok. Tudom, mert én szoktam emlékezni mondásokra évek múltán is és legalábbis óvatos vagyok azokkal az emberekkel, akiket (akár jelentéktelen témákban) kapok hazugságon.
És akkor van ez a dolog az új süti-szabályokkal és GDPR-rendelkezésekkel.
A legtöbb oldalon (főleg, ha vásárolni akarok valamit) van egy jelölőnégyzet, ahol nyilatkozni kell arról, hogy elfogadom az adatkezelési tájékoztatót és az általános szerződési feltételeket.
Ezt zökkenet nélkül ki lehet pipálni, mert az én kompetenciámba helyezi, hogy el is olvasom, vagy csak elfogadom.
De van számos olyan felület, ahol a pipálós négyzethez tartozó szöveg azt mondja, hogy „elolvastam és elfogadom” az ÁSZF-et és az adatvédelmi tájékoztatót.
Hoppá.
Ha nem pipálom ki, nem tudom megvenni a terméket.
Ha hazugság nélkül ki akarom pipálni, neki kell ülnöm az 52 oldalnyi, 9-es betűmérettel írt jogi szövegnek. Vagyis legenyhébb esetben kútba esik a „gyorsan megveszem és csinálom tovább a dolgomat” opció.
Ha gyorsan akarom elintézni a tranzakciót, akkor hazudnom kell.
Előfordul, hogy naponta többször vásárolok online. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy napi rendszerességgel hazudok.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az oldalak kezelői nem elégszenek meg azzal, hogy vállalom a balekság veszélyét és őket nem terheli felelősség. Ahhoz is ragaszkodnak, hogy hazudnom kelljen, ha náluk akarok vásárolni.
Semmiségeken lovagolok? Elefántot csinálok bolhából?
Meglehet.
Csak gondolkodom.
Mi felé tartunk, ha – én mint aktív internethasználó és vásárló – azzal hízelgek magamnak, hogy önismereti úton járok, sőt, még sötétségmunkát is csinálok, mégis úgy hazudok napjában többször, hogy el sem éri az ingerküszöbömet.
Ha most nem lennék benne egy lassulás-gyakorlatban (másképp mondva: tudatosság-gyakorlásban), évekig mehetett volna így a robotpilóta (fogalmam sincs, hány éve megy már így egyébként).
És most mit találjak ki?
Ne vásároljak onnan, ahol hazudni kell?
Döntsek az alapján, melyik szolgáltató elégszik meg azzal, hogy „elfogadom” az „elolvastam” helyett?
Szenteljek a drága életidőmből órákat azért, hogy ÁSZF-eket és adatvédelmi szabályzatokat olvassak?
Egyelőre odáig jutottam, hogy csak kérdéseim vannak.
A válaszok keresése folyamatban.
Te mit csinálnál a helyemben?
(Kép forrása: Freepik)
