Oldal kiválasztása

A Mágus, az erő, a hatalom, no meg a csakrák.

Mivel bizonyos szempontból a hetesség (forma)világán belül létezünk, szeretem használni ezt a sokarcú, rugalmas, patent rendszert. Most azonban úgy tűnik, ezzel némileg megkavartalak benneteket. Szándékom szerint most kifésüljük a kócokat a „Vedd vissza a hatalmadat! – sorozat” és a „Mágus 7 ereje egynapos előadás” hasonlóságait és különbségeit illetően.

A hasonlóság: a hetes szám. Lévén a meditációs sorozatban a hét fő energiaközpontot vesszük sorra, a Mágusnak pedig hét erejével dolgozunk.

A hasonlóságok listája itt be is fejeződik.

A meditációs sorozat (részletekért kattints ide) arra való, hogy felismerjük a csakrákhoz köthető félreműködéseinket, és azokat mély, fókusztartó (irányított) meditációban transzformáljuk. Itt elhanyagolható mennyiségű elmélet mellett alkalmanként egy-egy csakrára összpontosító meditációt tartok, ahol mindenki önállóan (ám a közös meditáció előnyeit kiaknázva) szerel – belül.

A Mágus 7 ereje (ismertetőért idekatt) egy tematikus nap, amit ugyan szintén szétszedhettem volna hét alkalomra, de úgy döntöttem, hogy egyetlen (intenzív, haladós) napba is be fogunk férni. Ezen az alkalmon sorra vesszük, milyen erők felett diszponál egy önmaga hatalmát ismerő és használó ember (aki megtestesíti a Mágus archetípusát), és hogy milyenféle fáradtságaink, fásultságaink szoktak lenni a hétköznapok során. Bizony: ahogyan kiscicából, úgy fáradtságból sem egyféle létezik, és amikor megismerjük természetüket és működési mechanizmusaikat, máris közelebb jutottunk feloldásukhoz. Amikor ugyanis képesek vagyunk azonosítani a fáradtság „típusát”, azonnal elő tudjuk venni azt a (többségében igen egyszerű és könnyen elsajátítható) módszert, amellyel úrrá lehetünk ezen az érzeten és friss, tiszta energiát nyerhetünk.

Ezen a napon egy rövid bevezető után meglehetősen részletes elméleti anyagot adok át, spékelve gyakorlatokkal, és a nap második felében lesz egy meditáció, ami nem (feltétlenül) az oldásokról és javításokról szól, hanem arról, hogy az előzőekben átvett anyagot belsővé (vagyis aktívvá, azonnal használhatóvá) tegyük.

A Mágus 7 ereje egy olyan tudásanyag, amibe totálisan szerelmes vagyok, mert konkrét, kézzelfogható eszközöket ad a kezünkbe a háttérfolyamatok megismerése és megértése által, valamint azzal, hogy egyszerűen ki- és felhasználjuk a minket körülvevő Kozmosz törvényszerűségeit.

A tanulásban a Naprendszer bizonyos égitesteihez kapcsolható fő alapelvek lesznek segítségünkre, de nem ám a megszokott módon! Hiszen ismertek. Használatkönnyítő, értelemsegítő csavarintás most is lesz. No, nem hatalmas, csak éppen akkora, mint az Éva-Lilith-sztoriban volt. 😉

A „Vedd vissza a hatalmad!”-sorozat a fekete cseresznye, a „Mágus 7 ereje tematikus nap” pedig az eper. Mindkettő gyümölcs, mindkettőt rajongom, mindkettő szükséges a boldogságomhoz, mégsem ugyanazok, sem nem helyettesítő termékek.

Ezek ismeretében most már ki-ki el tudja dönteni, melyikre (esetleg mindkettőre?) húzza a szíve. A meditációs sorozathoz (bérletes rendszerrel) folyamatosan lehet csatlakozni, a május 26-i tematikus napra április 12-ig (illetve a szabad helyek erejéig) tart a – meghosszabbított – koránkelő kedvezmény.

Jelentős újítás a korábbi gyakorlathoz képest, hogy valamennyi eseményt elérhetővé tesszük azok számára is, akik távol élnek, vagy valamilyen egyéb okból kifolyólag nem tudnak fizikai testben jelen lenni.

Mindkét eseménnyel kapcsolatban a szervezes.lilith@gmail.com e-mail címen zajlik az információáramlás. Használjátok bátran, kérdezzetek!

Mindenkor örömteli, csodákban bővelkedő életet kívánok nektek szeretettel:

Anikó