Sokat gondolkodom egyedül is, veletek együtt is anyagról, gyakorlati spiritualitásról, bőségről. Különösen élvezem, amikor kérdések formájában visszacsatolás érkezik. Most kaptam egy nagyszerű kérdést, amit – a kérdező engedélyével – közreadok, és elmazsolázom a válasz felett.
Kép: FatOwlTees
„Legutóbb szó volt arról, hogy mindünk anyagi, kapcsolati és egyéb környezete egyben egy „tükör” is arra, hogy az illető spirituálisan „hol tart”. Talán a kapcsolati rendszerrel egyet is tudok érteni, de mi van azokkal a maffiózókkal, akik dúskálnak a pénzben és mellette egy abszolút „alvó” spirituális állapotban vannak, csak a pénz számít alapon. Minden esetben tükör az, hogy milyen anyagi helyzetem van? Vagyis nagyon leegyszerűsítve, ha nincs pénzem, akkor sehol sem tartok még?”
Kezdetnek ismét kiemelem, hogy az itt közölt gondolatok saját válaszaimat, saját jelenlegi valóságomat és tudatszintemet tükrözik. Talán a te valóságod más, a véleményed is más. Ez teljesen rendben van. Az alábbiakban egy lehetséges nézőpontból vizsgálom a kérdéshalmazt, és nem az abszolút igazság magasából.
Legegyszerűbbnek tűnik, ha rétegelem a válaszaimat.
Az első (legkülső) réteg, hogy mindenki a saját életéért felel, a saját portája előtt seper. Ebben a körben nem célszerű azzal foglalkozni, mit csinálnak mások, ahogy szintén célszerűtlen mások eredményeihez, külsőségeihez hasonlítani a saját életem. Hogy az általam maffiózónak bélyegzett figura mit tesz és hol tart: az ő dolga. Az én dolgom a saját portám.
A második réteg (ha már belemegyek ebbe a „bezzeg ő” játékba), hogy saját tudatosságomat a saját életem, a saját érzéseim tükrözik. Az, hogy nincs pénzem, önmagában semmit nem jelent. Van, akinek nincs pénze, illetve három tank benzin árából él egy hónapig, és tökéletesen elégedett vele, hiányérzete sincs, többre sem vágyik. A feszültséget az okozza, amikor hiányérzetem van, amikor nem tapasztalom (saját, szubjektív mércém szerint) a biztonságot, boldog bőséget az életemben, vagy olyasmiben szenvedek hiányt, ami fontos nekem.
Ha nincs pénzem, de az általam járt spirituális ösvénynek része, hogy a gondolataim és érzelmeim energiája teremti a valóságomat, és hogy a szenvedéses önsajnálat állapotát érdemes meghaladni, ÉS ennek ellenére sem sikerül megugranom ezt az árkot, akkor igen, a tudásnak a fizikai síkon való megjelenítése valahol elakad, hiány van, gubanc van, ami azt mutatja, hogy arrafelé van még fejlődési lehetőség. Tehát a kérdés ezen részét úgy egészíteném ki, hogy ha nincs pénzem és emiatt frusztrált vagyok, akkor ez nem azt jelenti, hogy sehol nem tartok, hanem hogy itt még van dolog.
A következő rétegben nem is annyira a „mit” fontos, sokkal inkább a „hogyan”. Mert a kérdésnek ez a része csak látszólag szól arról, hogy én hol tartok. Valójában arról szól, hogy a figyelem itt kifelé fordult a saját kompetencia körből, és amellett, hogy valaki másnak az életére irányul, tartalmaz ítéletet is, megbélyegzést is gazdagon.
Csak játsszunk a gondolattal, hiszen a példában szereplő feltételezett maffiózóról egyikünk sem tud semmi konkrétat.
Nézetem szerint az, hogy valaki a földi síkon dúskál a pénzben, leegyszerűsítve vagy azt jelenti, hogy neki ez a lecke most nem fontos (tehát születik egy gazdag családba, az anyatejjel szívja magába a bőség életérzését, azt egész életén át automatikusan megtartja, és ennyi), avagy azt jelenti, hogy a lecke maga fontos, ám a tapasztalati útvonala eltér az enyémtől.
Mert – szubjektív vélemény – az, hogy valaki sikeres maffiózó, az nem jelent alvó spiritualitást. Hanem sőt. Ha sikeres maffiózó, az számos bolygó magas szintű használatát jelenti – ha nem is abban az analógiában, ami az én erkölcsiségemnek, etikai érzékemnek fekszik. (Itt vetődik fel a kérdés, hogy vajon az én erkölcsiségem rajtam kívüli entitásoknak mennyire fontos.)
Az az alvilági „keresztapa”, aki dúskál a pénzben, feltételezhetően rendelkezik egy rakás magas szintű vezetői ismerettel, mindemellett kiváló stratéga. Ért a manipulációhoz, és ha csak ezt az egyetlen fogalmat ragadom ki, ez maga a mester szintű mágia – a színén persze lehet vitatkozni. A manipuláció a Neptunuszhoz tartozik, rengeteg formája van a zsarolástól kezdve a szubtilis érzelmi marionettig. És az, hogy egy „maffiózó” dúskál a pénzben ÉS életben van, azt jelenti, hogy a saját pályáján valamit nagyon jól csinál.
Nem ismerem továbbá a példabeli keresztapa életútját, karmikus szerződéseit. Nem ismerem a hátteret, hogy neki (és a környezetének) milyen okból van szüksége erre a tapasztalati csomagra. Nem vagyok a bőrében, tehát érdemes minden címkével óvatosan bánnom.
Aki olvasta a Harry Pottert például, az tudhatja, hogy a mágia világában (itt, Terrán, a polaritás virágoskertjében) minden mágus minden időpillanatban oldalt választ (magyarul beszélve: színt vall). És hogy Voldemort (akármilyen tahó gennyláda is volt az általános erkölcsiséget tekintve, azért) hihetetlenül tehetséges és nagyon magasan képzett, kreatív varázsló volt. De ugyanez elmondható A gyűrűk ura Szauronjáról is.
A példákkal csupán azt szeretném illusztrálni, hogy milyen könnyű belesétálni az ítélet, a címkézés csapdájába. És hogy a nagy spirituális iskolák mindegyikének alaptételei közé tartozik, hogy az életben események (tények) vannak. A címéket mi ragasztjuk, ráadásul ítéletünk az újabb és újabb ismeretek és kalandok fényében folyamatosan változhat.
Éppen múlt szerdán beszélt Paksi Zoltán arról, hogy a spiritualitás világában tiszteljük a teljesítményt. Egy dolog, hogy mi nem választjuk azt az utat, azt az érvényesülési közeget (ami például a politika és/vagy a bűnözők világa), de aki magas szintre jut a saját közegében, az teljesít és bizonyos erőit magas szinten használja, és mi ezt a magas szintet tiszteljük. Előjel nélkül. Lehet, hogy nem azonosulok vele, lehet, hogy én mást választok, de a saját pályáján elért eredményeit tisztelem.
A dolognak pedig van egy olyan feketeleves-olvasata is, hogy
(a) ha elfogadjuk az életeken át történő jellemfejlődés ideáját, akkor én is voltam már inkvizítor és fekete mágus és rablógyilkos és szabotőr is, meg minden ilyesforma figura, nincs tehát erkölcsi alapom az ítéletre, meg nem is ez a dolgom, illetve
(b) ha az általam maffiózónak (gazembernek, stb.) bélyegzett ember valamely tulajdonsága irritál, horribile dictu valamely életrészére irigy vagyok, akkor meg érdemes megnézni, mit tükröz vissza (felnagyítva) nekem magamból, hogy lássam. Mit irigylek az ő életében, ami az enyémből hiányzik. Milyen képességét, tehetségét utasítom el (amely képesség és tehetség talán bennem éppen úgy meg tudna lenni) csupán azért, mert a teljes önvalóját, archetípusát tokkal-vonóval elutasítom, és hogyan zárom így el önmagamat saját erőim jelentős részétől, és hogyan szívatom ezzel saját magamat. És vajon nem azért zavar-e a maffiózó pénze, mert ő speciel – a saját terepén – szabadon használja azokat az erőket, amiket én – a saját tarsolyomban – félve tisztelek és nem merek használni. (Erről bővebben írtam egy kifejtőst az Ördögszentelő című könyvben.)
Összefoglalva tehát azt gondolom, hogy érdemes a figyelmünket saját életünkön, saját érzéseinken és saját fejlődési pályánkon tartani, mert a más kártyáiba való kukucska – bár némelykor akár hasznos is lehet – többnyire inkább erdőbe visz, mint tisztázza a helyzetet.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
