Elkezdtem írni arról, milyen különleges csillagkapu nyílik hamarosan, milyen extra segítséget, hátszelet, szerencsés fordulatokat tartogat a Szűz újhold. Merthogy szeptember 3-án hajnalban olyan együttállás lesz, hogy az angyalok is csodájára járnak. A Mars meg a Neptunusz bizergálják egymást, a Nap és a Hold pedig a kevéssé ismert, ám annál nagyszerűbb galaxishalmazzal áll együtt, az Oroszlán csillagkép hasánál, egy kiemelten kreatív területén a csillagos égnek. És persze mágia, csodák kapuja és alámerülés – akár a szexualitás segítségével.
De tudjátok mit? Sz@r se fog történni.
Mármint ez a mondat akkor igaz, ha mi nem tesszük oda magunkat.
Jöhet a Kozmosz legklasszabb gólpassza, nyílhatnak csillag- és dimenziókapuk, crescendóban zenghet a szférák zenéje, ha a csatár az öltözőben döglik félrészegen.
Arról szól ez a mostani időszak (valójában már pár éve változatlanul ugyanígy), hogy aki cselekszik, aki meglépi a bizonyos lépéseket, annak aranyalma és égi szerelem. Aki csorgó nyállal várja a sült galambot (ami – mint tudjuk – röpképtelen madár), amellett elsuhan az élet, és nem marad szegénynek más, csak a panaszkodás, a „nekem semmi sem működik” passzív-agresszív, megmentésre váró, gyermeteg önhazugsága.
Arról szól ez a nyárutó (és az őszelő, és a tél, az újév, a következő tavaszok végtelenített sorozata), hogy merjük-e élni az életünket, alámerülünk-e olykor a sárba, olykor a napragyogásba, megfürdünk-e a hideg patakban, virágsziromban, vagyunk-e elég bátrak sírni és nevetni, mikor minek jön el az ideje.
Arról (is) szól(hatna) az Élet, hogy nem vekengünk azon, hogy „mi lesz, ha”, hanem belevágunk, tesszük a dolgunkat, megyünk előre. Aztán meglátjuk, mi lesz. Mint egy izgalmas játék, mint a kalandok véges sora. Mert a kalandok életidőre vetített száma úgyis véges. Hát mi lenne, ha nem purcanna ki egyik inkarnációnk sem annyival, hogy egy kezünkön megszámlálhatjuk a kellemes élményeinket?
Azon, hogy tapasztalni, játszani, ÉLNI érkeztünk a bolygóra, semmilyen ezoterikus maszlag nem változtat. Természetesen bármibe bele lehet magyarázni mindet, pont, ahogy a meteorológiában, vagy a pszichológiában. Ám a lelkünk mélyén nagyon jól tudjuk, hogy egyik bolygóállás sem fogja azt üzenni soha, hogy mindent megtettünk, amit lehetett, ez a dolog valóban nem működik, az egész végzetesen el van b@szva, dőljünk hátra és várjuk a halált.
Egyik valódi tudásra épülő rendszer sem szolgálja ki az önhazugságot, és kifejezetten nem segíti azt a működést, amikor arra használjuk Istentől kapott kreativitásunkat, hogy minél klasszabb kifogásokat gyártsunk a segítségével. Semmilyen filozófiai iskola nem tanít elmenekülni a Sors elől.
Emlékeztek? „Kérjük azokat, akik szerint ez lehetetlen, hogy álljanak félre és ne akadályozzák azokat, akik már csinálják!”
Hiába olvassuk a napi horoszkópot, sosem ébredünk arra, hogy ma feladhatjuk, mert nincs remény és igaza van azoknak, aki szerint minden helyzet menthetetlen és ez a világ siralomvölgy.
Ha elfogadtok egy tapasztalaton alapuló javaslatot: ne akarjatok senkit meggyőzni, megmenteni. Mindkettő egyként felesleges. A „senkit nem hagyunk hátra” maszlag meglehetősen álságos és kontraproduktív. Én bizony szemrebbenés nélkül hátrahagyom azt, aki az én életerőmet szipolyozva akarja meghosszabbítani a passzivitásban/sopánkodásban töltött idejét.
Akit nekem kellene győzködnöm, mi mindent lehetne még kipróbálni, milyen egyéb nézőpontokat lehetne még felvenni ahhoz, hogy az ő élete jobb legyen.
Egy ideje megtanultam és sikerrel gyakorlom, hogy ha valakinek mindig van eggyel több kifogása, mint amennyi megoldásom nekem van, akkor az egy olyan szélmalomharc, amire én nem fizettem be, és amiből érdemes még beszállás előtt kiszállni.
Nem írom tehát, hogy micsoda lehetőségeket hoz a következő újhold. Aki benne van a sűrűjében, annak felesleges a szájába rágni, aki meg mindent csak a „majd egyszer” és a „kellene már” kanapéjáról néz, annak tisztára felesleges.
Ha van bennetek spiritusz, ideje beülni a hajóba, megfogni az evezőt és húzni. Ennyire egyszerű.
Ne higgyétek, teszteljétek!
Pálcák a kézben, áldás az úton.
