fbpx
Oldal kiválasztása

Pünkösd kevéssé divatos, ám igen jelentős ünnepünk az évkörön. Jelen korszakunk sajátossága, hogy a Földről szemlélve a Nap ilyenkor jár a Bika csillagképében, a Pleiadok csillagkép környékén (mivel mozgó ünnep, ez évről évre változik valamennyit).

A Bika hagyományosan a tavaszhoz, Aphroditéhoz, Perszephonéhoz kapcsolódik az egyetemes emlékezetben. Női típusú termékenység, befogadás, virágzás. A tavaszi esők áztatta buja föld illata.

A Nap kiáradó, férfias princípium. Archetípusában a Királyt jeleníti meg, de tekinthető végső állomásnak, Ultima Materiának is. Magában foglalja a kimunkált maszkulin erőket (is). Féme az arany (alkímiai értelemben is), Tűz elemű égitest (mi más?).

Ehhez tartozik még, hogy pünkösdkor hagyományosan még az egyház is a tűzzel keresztelést emlegeti.

Kép: Pinterest.com

Pünkösd termékenységi ünnepén tehát hangsúlyos, hogy együtt ünnepeljük a feminint és a maszkulint, a Nőt és a Férfit. Az önMAGára ébredt, kimunkált, letisztultan megjelenő poláris energiákat, amik mégis egységük táncában értelmezhetők kizárólag ezen a csodálatos bolygón. Gaia ölét Apollón sugarai termékenyítik. A föld nedves, sötét mélysége után, ahol mindeddig pihentek a magok, és készülődtek az Életre, készülődtek sorsuk betöltésére, a Tűz elemének hatására kibomlik, megnyilvánul, szárba szökken az Élet.

És minden mag magában hordja a nedves sötétséget, amelyben született. Magában hordja akkor is, amikor hatalmas tölgyfává nemesedik és koronája az eget ostromolja.

Bennünk is, minden cselekedetünkben, minden gondolatunkban, minden bölcsességünkben jelen kell legyen a mélység nedves sötétjének beszédes némasága, együtt a Tűz fényével, az élet melegével. Bennünk, önmagunkban is szükséges észlelnünk és elismernünk a termékeny, nedves sötét erőket ugyanúgy, mint a világosságot, a Tűz fényét.

Pünkösd arra tanít bennünket, hogy egyként fontos a „lent” és a „fent”, a „kint” és a „bent”. Mert végső soron ezek csak címkék. Emberi elme által alkotott fogalmak. Végül mind ráébredünk, hogy nincs „kint” és nincs „bent”. Az önazonosság testvére az önkívületnek, akárhány alakban is csak önmagát játssza bennünk a Létezés.

Pünkösd a tűztiszta erő, kiáradás, teremtés ideje. Ilyenkor tisztelgünk az Erő előtt, a Fény előtt. Ilyenkor egyesülünk saját belső ragyogásunkkal, és indulunk el személyes mesénkben szerencsét próbálni, mert érezzük buzogni magunkban a tettvágyat, és látjuk a célt is: a vonzó, mámorító diadal ígéretét.

És még ezen a ragyogó, világossággal tündöklő utazáson is érdemes emlékezni arra, ahonnan elindultunk, ahogyan elindultunk. A teljes csendből, teljes sötétségből. Amikor még csak Isten lelke lebegett a „vizek” felett. És ha így teszünk, akkor a bennünk élő, kimunkált polarizáltsága a két alap-elemnek, Tűznek és Víznek adja azt az örök üzemanyagot, ami elég nekünk minden életidőben.

Legyetek bátrak lenézni a mélységeitekbe. A Szentléleknek (aki kicsoda?) vajmi kevés köze van mindehhez. A galamb amúgy is Aphrodité madara, akkor meg miről beszélünk?

Pálcák a kézben, áldás az úton.