Kép: Flickr (Medicine Woman by Ann Marie Eastburn)
Szerdán már erősen érezhető lesz a Nap-Szaturnusz szembenállás. Zodiákusi értelemben ez az Ikrek-Nyilas tengelyen zajlik, ám a csillagos égbolt ennél ezerszer izgalmasabb képet mutat – megint. A Nap a magyar hagyomány Nimród csillagképében (egyébként Orionban) halad, az Auriga alatt, a Tejúton. Vele szemben a Szaturnusz (az Öreg) a Tejút alsó hasadékában megmerülve a Kígyótartó kezénél jár. De hát ő is a Tejúton ettől még.
Amikor erről gondolkodunk, érdemes a tudatunkba helyezni, hogy az elmélkedéseink egyik felelőse, a Merkúr, most a saját jelében (az Ikrekben), de ami ennél fontosabb: a Bika csillagkép Tejútra emelő szarvainál vándorol. Ebben az a zamat, hogy a (szárnyakat kapott) gondolkodásunk most Tejút-erőkkel gazdagodik. A lehúzó minőségek kigyomlálásával megkönnyült szellem saját természete szerint, automatikusan keresi a kapcsolatot a bölcsességgel, a magasabb világokkal.
A Nap-Szaturnusz kapcsolatokban mindig ott a teljesség, hiszen a Nap a szabad szemmel látható bolygórendszerünk csillag-központja, a Szaturnusz pedig a külső határa. A Nap az erős, öntudatos, cselekvő „ÉN”, a Szaturnusz a bölcs Öreg. Az Öreg, akinek ez a jelzője nem a korára utal, hanem arra, hogy ÖRÖK. Mivel pedig az egész kozmikus színpad voltaképpen bennünk (is) van, mi lenne, ha ezt úgy fognánk fel, hogy a kis picsogó egónk tud most a bölcs, örök részünktől tanulni? Hogy megnézhetjük pillanatnyi sorsjelmezünket, én-állapotunkat az Örök-lényünk tükrében? Hiszen a szembenállás mindig tükör-élmény, és mindig a kiteljesedés inspirációja.
Aztán ezzel az élménnyel indulhatunk bele a saját határok meghaladásáról szóló jelenetbe, ami Nap-Szaturnuszkor szintén mindig aktuális, de az már egy másik mese.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
