fbpx

Blog

2017. okt. 26.: Kozmikus gyökérkezelés

Paksi Zoltán (akitől tanultam az eligazodást a csillagok varázsvilágában) így ír erről a napról: www.facebook.com/paksi.zoltan.asztrozofia/posts/1923976627619801

Kép: tulipanosladika.blog.hu

Kép: tulipanosladika.blog.hu

Csütörtök napközben a Hold és a Plútó együtt áll majd a Bak jelében, a Nyilas csillagképben. Ezen a napon a lélek a vezérlő elv és az érzelmek ereje összpontosul elérni kívánt céljaink érdekében – már persze ha vesszük a fáradságot, hogy megfogalmazzuk ezen célokat magunknak. Gondolhatunk mindeközben arra, hogy cselekedeteinket, fejlődésünket, előrehaladásunkat és lelki folyamatainkat égi védelem óvja, fékezi, párnázza. Tehát bármi történik velünk, az már a finomított, csipkés verzió.

A Nap és a Jupiter a Skorpió jelében, a Virgo csillagkép ún. „angyali” részénél áll majd együtt. Ez az állás alapvetően erősítheti önmagunk megmutatásának vágyát, a megnyilvánulást (többnyire kifelé), általában szellemi értelemben. Keressük a saját filozófiánkat, a saját igazságunkat, és előfordul, hogy fontos beszélgetésekbe, töprengésekbe merülünk azért, hogy minél tisztább képet kapjunk.

A Skorpió jele hozza a dolog mögé a rejtély-jelleget és a titokkereső attitűdöt. Most nem elégszünk meg a külvilággal és a felszínnel. Szükséges benéznünk a függöny mögé, és sok esetben merülhet fel igényünk arra, hogy érzelmi-lelki vonatkozásban is orientálódjunk „saját igazság” témakörben. Sőt, előkerülhetnek okkult, önvalónk mélységeit birizgáló témák. A Hold-Plútó ereje akár a taburombolásban is segíthet. Ilyen tabuk manapság például a pénz, a halál és az isten-fogalom.

Szeretettel biztatlak benneteket, hogy töltsetek időt magatokban, befelé fordulva, akár a természet ölén. Egyéb égi helyzet is segíti az érzelmi-lelki témákról való töprengést, és ha abból indulunk ki, hogy a látható dolgok gyökere a láthatatlanban rejlik, és hogy minden, ami a világomban megjelenik, az a lelki-érzelmi mélységeimben ered, akkor most nagyon hatékonyak lehetünk a gyökérkezelésben, eredet-gyógyításban.

Pálcák a kézben, áldás az úton.