Pénteken (és ami azt illeti, egész hétvégén) élvezhetjük a Mars-Neptunusz létezésbe hívó, teremtő kapcsolatát. Röviden elintézhetnénk a dolgot azzal, hogy most van erőnk megteremteni, ami a lelkünkben van, aztán csókolom.
Kép: pinterest.com
A dolgot bonyolítja, hogy nem mindig egyértelmű, mi van a lelkünkben. Vagyis az éppen akár egyértelmű is lehetne, de nem mindig passzol azzal, amit tudatos elménkkel lélektartalomnak gondolunk. Plusz: a destruktív mintáink és automatizmusaink is többnyire a lelki tartalmakban vannak elmentve, következésképp amikor megalkotunk egy remekbe szabott önszabotázst (konkrétan, a fizikai síkon), akkor éppen ezt az égi erőt járatjuk csúcsra tehetségesen.
A teremtés folyamata (sematikus ábrázolásban): erős érzelemmel felruházott gondolatnak (mentális képnek) odaadjuk figyelmünk energiáját, miáltal megvalósuláshoz segítjük őt az életünkben. Az érzelmek intenzitása és a figyelem mennyisége egyenként egyenesen arányosak, összeadódva pedig hatványozottan-összeszorzódva egyenesen arányosak a konkrét megvalósulás valószínűségével.
Továbbá: a megvalósulás ténye független érzelmeink előjelétől.
Magyarul: ha van egy rettegést keltő életforgatókönyvem, amit jó sokszor forgatok a fejemben, élénk és élethű képekké színezem, variálom és többféleképpen lejátszom magamban, nagyon valószínű, hogy ebben a folyamatban teremtem meg én magam, cselekvően, egyszerűen alkalmazva a Kozmosz egyik (egyszerű) alaptörvényét.
Ha ólomtündér vagyok és fejest ugrom a búbánatos fostengerbe, akkor bizony el fogok merülni.
Az izgalmas kaland tehát annak megtanulása, miként tarthatjuk figyelmünket elszántan a lehető legkedvezőbb, legörömtelibb kimeneten, és hogyan tudunk annak energiát adni úgy, hogy azon színezgetünk fejben, mi történik, ha megvalósul, milyen lesz az, amikor a legjobb forgatókönyv lép életbe, amikor ránk szakad a párkapcsolati és vagyoni El Dorado.
Így termelődik az ember életében a csoda.
Kapcsolódó (saját tapasztalaton alapuló) kiegészítés, hogy mérföldekkel szarabb félni, mint megijedni, nem is tudom, melyik agyhengerfejes majomminta találta ki ezt az idióta axiómát, továbbá nem érem fel ésszel, hogyan nem jöttünk rá eddig, hogy amikor „csak épp felkészülök a legrosszabbra, hogy ne érhessen csalódás”, akkor pont hogy a legrosszabb forgatókönyvet faragom magamnak. De tényleg: végül is csalódás nem ér, csak éppen önként megyek véres bélszínnek éhes sakálok közé.
Hát gratulálok.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
