Kép: Pinterest
Május elsejével kapcsolatban mindig fontos megjegyezni, hogy néhány évtizeddel ezelőttig ez a nap a szerelemről, a termékenységről szólt. Előtte, még a kereszténység megjelenése előtt pedig tűztisztán szólt a szerelem földi aspektusáról. Az évkörön pontosan szemben az úgynevezett „halálkapuval”, ezen a napon az életet ünnepeljük. Míg október 31-én az éjjel a fontos, és az éjjelből indulunk bele a következő nap szent idejébe, addig május elsején a hajnalból indul a szent idő és éjjelbe fordulnak a (misztérium)játékok.
Ez a nap a bujaság ünnepe (ami az én személyes olvasatomban nemhogy nem főbűn, hanem ellenkezőleg), a földi szerelemé, ami annyit jelent, hogy megéljük a legnagyobb csodát fizikai síkon. Nem csak gondolkodunk róla, meg dumálunk róla, hanem megéljük.
Gyenge kifogás, hogy a szerelemet kizárólag élő alannyal, párkapcsolatban lehet ünnepelni. Mert – hinnétek-e? – adódik olykor, hogy társ nélkül vagyunk ezen a csodás napon. De szerintetek vajon ki lehet-e menni a virágzó tavaszba, lehet-e ünnepelni az életet? Lehet-e hallgatni a csalogány énekét az ártéri erdőben és lehet-e hagyni, hogy a másik világokat idéző hangok megindítsák a könnyeket lelkünk legmélyéről? Lehet-e gyönyörködni fában, virágban, felhőben, lehet-e tisztelettel és csodálattal adózni mindennek, ami él? Lehet-e tiszta szívből ünnepelni az életet magát?
Tavaly ezt írtam erről a napról.
Amúgy meg nem ragozom. Tudjátok.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
