Kedd délután Merkúr-Vénusz együttállással köszönt be a Tavasz.
Kép: pinterest.com
A Nap kedden délután lép át a Kos zodiákusi jelébe, és ezen cselekedetével forma szerint és hivatalosan megnyitja a tavaszt. A Tavaszpont párszáz évig még a Halak csillagképben tanyázik, tehát van még elég időnk megtanulni, hogy friss, új kezdetek az alaposan átgondolt, rendszerezett lelki tapasztalatokon nyugszanak, és hogy a megfelelő konzekvenciák levonása megfelelően erős alapot szolgáltat bármely irányba történő elinduláshoz. Mondhatjuk úgy is, hogy a tanulságok levonása mentesít bennünket a minduntalan ismétlődő ciklusok kényszeressége alól. Ennek a mechanikája tök egyszerű: amit hajlandóak vagyunk megtanulni, azt többé nem kell nekünk tanítani. Merthogy már tudjuk.
Minden új kezdet tele van csodálatos lehetőségekkel, ez alól a mostani sem kivétel. A Mars uralma alatt együttállásba keveredett a Merkúr és a Vénusz. Az ő segítségükkel sok dolgot tehetünk harmonikusabbá, szebbé. Kommunikálhatunk a művészetek nyelvén és megérthetjük kapcsolati mintázatainkat, netán a minduntalan visszatérő (kapcsolati) küzdelmeink okára is rálelhetünk.
A Halak jelének befejezés-üzenete után a cselekvő énünket jelképező Nap immár friss erővel érkezik az új kezdet stációjába. Jó gyakorlat haladóknak ilyenkor a tavasz legelején, hogy vesszük a mezítelen talpunkat (igen, mezítláb), kitesszük az anyaföldre, fűre, folyóparti fövenyre (nem, nem fogunk megfázni) és gondolatban összekapcsolódunk Terra erőivel. Ahogyan a növénykében is egyetlen pillanattal a rügypattanás előtt a legsűrűbb az életerő, ugyanúgy lehet érezni a földön (akár szántóföldön) mezítláb állva, és/vagy tenyerünket a földre simítva, hogy a mélység távolról sem csendes. Az ébredő erők robbanás előtti pillanata ez, a feszültség érezhető. A feszültség, amely kérlelhetetlenül az életbe tolja a csírát, a Nap felé a növényeket, egymás felé a szerelmeseket.
Érezhetjük a tavaszt a földben és minden sejtünkben jóval azelőtt, mielőtt a hőmérséklet, vagy az illatok hírül adnák közeledtét. Amúgy aki a Nappal kel, már észrevehette, ha akarta, hogy a természet már tudja. Hiába van cidri odakünn, azért a kis tarkatollú dalnokok már a tavaszi énekeket csicsergik, a cinkék és a rigók a kikeleti kottákból hangicsálnak. Ők is tudják.
A kertben a kora tavaszi virágok előbújtak, virítanak a sárgák, fehérek, lilák. Pedig fagy jár még odakünn, foga van a szélnek. És mégis tudják.
Az erő és a tűz, amit éreznek, a Tavasz, a Kezdet éltető ereje.
Kipróbálhatjátok, ha akarjátok, hogy meztelen bőrötökkel a talajhoz érvén kijelentitek: „a Tavasz ereje az én erőm. A Tavasz lángja az én tüzem. A tavasz életöröme az én ereimben buzog.” És ilyenek.
Aztán lehet csodálkozni a történések felett.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
