Szombaton figyeljünk oda a családra és az anyasággal kapcsolatos tanulnivalókra.
Család és anyaság egyfelől a hagyományos értelemben, másfelől nem.
Amikor azt írom: „család”, ezen nem kizárólag és nem feltétlenül a rokoni kötelékeket értem. Elgondolkodhatunk azon, vannak-e barátaink, van-e „szabadon választott családunk”. Olyan ember (egy, legalább), aki nem azt színezi tarkára, ahogyan nem lesz jó és miért nem lehet és miért lesz biztos kudarc, amit megálmodtunk. Akit őszintén érdekelnek a gondolataink, sorsunk, fejlődésünk. Aki nem felsülésünknek örül, hanem akkor boldog, amikor mi. Aki cseppnyi irigység nélkül kívánja boldogságunkat. Akivel képmutatás nélkül vagyunk szívesen, és nem azért, mert kötelező, vagy mert a társadalom elvárja. Akiről biztosan tudhatjuk, hogy bármit tennénk, bármibe keverednénk, nem ítélne el, nem vádolna. Aki feltétel nélkül lépked mellettünk az Élet bazaltkockáin és tiszta szívvel nyújtja kezét, még mielőtt kérhetnénk.
Ha van ilyen emberünk, köszönjük meg a Sorsnak, hogy létezik, és kérdezzük meg magunktól: ő is elmondhatja ugyanezt rólunk? (Majd feleljük meg a kérdést őszintén. Nem muszáj hangosan.)
Amikor azt írom: „anyaság”, akkor nem csak arra gondolok, amikor egy asszony életet ad egy gyermeknek. Anyaság lehet átvitt értelemben, amikor létrehozunk valamit. Amikor valami élő, működő csoda gondolataink szülötte, amikor magán viseli jellemvonásainkat, jó és rossz tulajdonságainkat. Gyermek lehet egy vállalkozás, egy karitatív cél, egy kezdeményezés. Bármi, amit mi hozunk létre. De – ahogy a hús-vér gyermekeknél – minden teremtményüknél igaz, hogy bizonyos mértékig felelősséggel tartozunk. Bizonyos mértékig támogatnunk kell, ha már életre hívtuk. Érdemes táplálnunk és szeretettel gondoznunk, amíg meg nem erősödik. Sokszor kell konkrétan és képletesen az ütőerére helyeznünk fülünket és csendben figyelni gyermekünket, alkotásunkat. Majd, mikor megérett az önállóságra, jogos jussként kötelességünk kiadni a szárnyait, és hátralépni, hogy használhassa őket.
Az anyaság nem szól lelki zsarolásról, tartozik-követel nyilvántartásról, jogos igények benyújtásáról. Segíthetünk továbbra is a háttérből, de tartozunk minden teremtményünknek megadni a szabadságot. Ahogyan mi is megkaptuk a mienket.
A család és az anyaság mindannyiunkban (férfiban, nőben egyaránt) ősképként, archetipikus etalonként élő fogalmak. Néha jó átgondolni, mit is jelentenek gyakorlati és elvi síkon. Néha jó betájolni: vajon arra törekszünk, hogy gyermekeinknek a saját természetük szerinti legjobbat adjuk, vagy önzésünket hívjuk szeretetnek, birtoklási vágyunkat mázoltuk a törődés könnyen repedező, átlátszó rétegével.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
