„… az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.”
– József Attila –
Amikor a csütörtök üzenetén merengtem, bekúszott a tudatomba ez a versrészlet. És bármit írnék: nem fejezhetném ki ennél ékesebben, miről szól ez a nap.
Talán annyit még: gondolataink őszinte felvállalása (először önmagunk, és csak aztán a külvilág előtt) nyitja meg a kaput a titkok birodalma felé. A pillanat avat minket méltóvá a bennünk élő isten-szikrához, amikor kiállunk szerelmeink (álmaink, vágyunk és hitünk) mellett akkor is, ha a nyáj többi része szerint ez idióta, hagymázas nonszensz.
Az első lépés, hogy magunknak nem hazudunk. Nem könnyű. Erő kell, hogy vállaljuk, akik vagyunk, és amit szeretünk.
Minden, ami ezen túl van – spirituális útkeresés, vallások és filozófiai rendszerek vizsgálata – felesleges időtöltés addig, amíg rá nem ébredtünk, hogy senki másnak nem tartozunk magyarázattal, senki előtt nem kell mentegetőznünk, ha megízleltük valódi küldetésünk, szerelemmel végzett hivatásunk tündércsókját – és soha tovább nem érhetjük be kevesebbel.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
