fbpx

Blog

Beavatás a befejezés is

A hétfő különleges áldásokkal érkezik.

Egyrészt a Nap a Szaturnusszal táncol: általuk felismerhetjük korlátainkat, és meg is haladhatjuk őket. Fontossá válik az idő, a ritmus. Jelentősége lehet, hogy meghúzzuk saját határainkat, sokféle értelemben.
Észleljük, hogy olykor a türelem kínkeserves(nek is megélhető) állapotában is magunkról tanulunk. Cselekedeteink hatnak és megjelennek az anyag világában. És érdemes emlékezni az alázat fontosságára is, amely még mindig nem hajbókoló képmutatás, hanem valódi, tiszta, őszinte odaszánás. Az alázat és az egóból cselekvés (csak hogy divatkifejezést is használjak) nem kompatibilis fogalmak. Eljön az idő (vagy talán már el is jött), hogy választanunk kell, melyikükkel szerződünk hosszútávra.

Másrészt: a Merkúr közelíti a Mérleg csillagkép múlt serpenyőjét. Ez az állás megint életünk elmúlt dolgaira (vagy elmúlt életeink dolgaira) irányítja a figyelmet. Túl azon, hogy beavatásainkat a múlt megértése hordozza, Hermész planétája miatt most a kommunikáció segítségével könnyíthetünk a batyuban cipelt terheket. Érdemes most beszélgetni, tisztázni, rendezni. Égi támogatás alatt könnyebb ez is.

Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

Harmadrészt: a Vénusz lassanként eléri a Skorpió ollójának csillagait. Az égnek ez a területe szól a hirtelen, végleges befejezésekről. Ha tehát dédelgetünk olyan kapcsolatokat (esetleg még szerelmeket is), akikről lelkünk mélyén tudjuk már, hogy idejük lejárt és már csak visszahúznak bennünket, most (szinte) fájdalommentesen intézhetjük a lezárást. Nem kell bonyolult tűzszertartásra gondolni a hajnali ködben fürdő őserdőben, vak kandúr szőrét csomózva a 144 ősi kötés rendje szerint. Pont elég, ha kicsit elcsendesedünk, és gyertya fénye mellett elköszönünk attól, akitől köszönnivalónk van. Vagy megmondhatjuk tisztán, egyenesen, szemtől szembe. Vagy meditációban láthatjuk, amint az égi Skorpió Fény-ollója elvágja életünk rozsdás, elnehezítő, akadályozó kötéseit.

Jusson azért eszünkbe ezekért a kötésekért, tapasztalatokért hálát adni. Hiszen amikor köttettek, vastagon ott voltunk mi is.

A búcsú sokszor fájdalmas. Nem ritka, hogy könnyek homályosítják látásunkat. Talán fázós űr marad a távozó után. Vigasz lehet ilyenkor a tudat, hogy ez a természetes folyamat része. A didergés már új kezdetet jelent, és az istenhozzád sokszor elhozza azt a nyugalmat és békét, amit a haldokló érzelmek végvonaglása sosem ismer.

Erő kell ahhoz, hogy életünk egy fontos szereplőjét, vagy egy részünkké vált érzelmet áttegyünk jelenből múltba. Erő kell ahhoz, hogy ezt ki is tudjuk mondani. Ám felesleges aggódni, mert a földi játszótérre mindannyian bőségesen túltervezett erőkészletekkel érkezünk. Mindannyian. Igazán.

Pálcák a kézben, áldás az úton.