Oldal kiválasztása
Kép: alphacoders.com

Kép: alphacoders.com

Csütörtökön hajnalban a Hold eléri a Skorpió csillagkép szívét, az Antarest, napközben pedig együtt fog állni a Szaturnusszal a Nyilas jelében.

Hajnali álmaink az Isteni szeretet (Forrásenergia, Gyógyító Ragyogás, ki ahogy nevezi) minőségéhez való kapcsolódásunkról hoznak üzenetet. Itt nem az a kérdés, hogy Manci nénit szeretem-e, hanem hogy mennyire (milyen szinteken) vagyok képes befogadni a Kozmoszt működtető Rendet, és mennyire vagyok képest azt megjeleníteni az életemben.

Napközben aztán (a Hold-Szaturnusz együttállás okán) felerősödik a tudásszomjunk. Előfordulhat, hogy konkrét érzelmi tapasztalatokat szerzünk (ha erről van szó, észre fogjuk venni). A lehetőség ilyenkor abban áll, hogy felismerjük az érzelmi behatás mögöttes tanítását. Jó, ha olykor eszünkbe idézzük, hogy a Sors általában nem iskolapadban tanít bennünket, hanem érzelmeink, élményeink (tehát a Valódi Élet) eseményeiben.

Ez természetesen nem zárja ki, hogy a könyvekből nyerhető tudásra is megszomjazzunk ezen a napon. Egynémely ritka esetben bizony a hagyományos értelemben vett tanulás is közelebb vihet bennünket önmagunkhoz.

Pálcák a kézben, áldás az úton.