Oldal kiválasztása

15-én napközben az alakuló Plútó-Merkúr együttállással átellenben vándorol a Hold (éppen belefelé a Jupiter quadrátjába).

Kép: Flickr

Kép: Flickr

Érzelmi szinten a világmegváltás optimális ideje csütörtökön érkezik, a déli óráktól kezdve. Ehhez kapjuk még a lélek igazságának energiáját, valamint a lélekből alkotás képességét. Jó dolog most olyasmikbe kezdeni, amik igazak, tiszták, és meg tud jelenni bennük a személyesség.

A Merkúr közelíti a Plútót, tehát akár felkészülhetünk arra is, hogy olyan ötleteket kapunk (a forrás most majdnem mindegy), amelyekkel kvantumugrás-szerűen haladhatunk fejlődés iránt. Szavainknak és gondolatainknak világfordító ereje van. Ebben benne megújulás, gyógyítás, azonnali változás.

Bölcsen tesszük azért, ha közben jut figyelem az óvatosságnak is. Ami ugyanis ennyire nagy erővel bír, ennyire intenzív hatású, azzal nagyon pontosan, nagyon körültekintően kell célozni ahhoz, hogy elkerüljük a fájdalmat, sérülést. Ezért aztán tekerjük fel a Bak-metert, mielőtt valamit kimondunk, és fontoljuk meg kétszer is, aprólékosan akár, mert inkább legyen egy gyors és frappáns riposzttal kevesebb, mint egy sebzett lélekkel több.

És nem, a híresztelésekkel ellentétben a szerelem nem halálos méreg. Akik ezt terjesztik, valamit nagyon benéztek. Ha mindhárom szinten a szeretet (és/vagy tiszta szerelem) vezérel bennünket, a hibalehetőség kizárt. (A kozmikus tervhez képest legalábbis biztosan.)

Pálcák a kézben, áldás az úton.